Ugrás a tartalomra

Ismét angyalok költöztek a városháza udvarára: 33 civil szervezet állította fel karácsonyfáját

Létrehozva

A kezdeményezésnek köszönhetően ezúttal is egyedibbnél-egyedibb karácsonyfák díszítik a városháza udvarát: a meghívott civil szervezetek a rájuk jellemző stílusban díszítették fel fenyőiket.

angyalkert_181129ml_20.jpg

Kiss János alpolgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: a 33 karácsonyfa, amely az udvaron áll, az örömet, az ünneplést szimbolizálja. Köszönetet azért a munkáért, amit a miskolci civil szervezetek 2018-ban is letettek az asztalra a kulturális, szociális, tudományos területeken, valamint a sportélet szervezésében. Kiss János kiemelte: természetesen nemcsak az a 33 szervezet érdemli meg a köszönetet, aki ma itt a karácsonyfáját feldíszítette és kiállította, hanem mindaz a több száz szervezet, amely  Miskolcon komolyan veszi a gondolatot, hogy érdemes civilként egy-egy nemes cél érdekében szövetkezni.

angyalkert_181129ml_15.jpg

Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának főosztályvezetője kihangsúlyozta: a kiállítás is mutatja, milyen sok aktív és jól működő civil szervezet működik Miskolcon. Örvendetes és példaértékű, hogy ennire színes a városban a civil szervezetek világa, hogy ilyen sok területen segítenek, tevékenykednek, a szociális ellátásoktól kezdve, a kultúrán át egészen a sportig.

angyalkert_181129ml_10.jpg

Az Angyalkert november 30-ától vízkeresztig a polgármesteri hivatal udvarán, a Városház tér 8. szám felőli bejáraton, a hivatal ügyfélszolgálati idejében tekinthető meg.