Ugrás a tartalomra

Széppé varázsolták a Miskolci Egyetem karácsonyfáit (Képgalériával)

Létrehozva

egyetem_karacsonyfa_181201ml_15.jpg

A szervezők elmondása szerint, a szeretet ünnepének közeledtével idén az egyetem III-as előadója melletti közösségi térbe is beköltöztették a karácsonyt, és egy rendhagyó adventi alkotóműhely keretében, kisiskolások közreműködésével három fenyőfát is állítottak.

A fákat megtöltő díszeket a diákok karácsonyra készített munkáiból és hozott díszekből állították össze. Előkerültek a gyertyák, a papírláncok, girlandok és szalagok, a csillogó gömbök, a különböző figurák és a mézeskalácsok, hogy elvarázsoljanak bennünket.

egyetem_karacsonyfa_181201ml_12.jpg