Ugrás a tartalomra

Téli Bükk, bakancsban

Létrehozva
Közel száz résztvevő dacolva a hideggel és a hóval teljesítette a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület által szervezett Hanák Kolos-emléktúrát a közelmúltban. A Bükkben elhelyezkedő Turista Emlékpark Magyarországon egyedülálló látványosság, ahová az egyesület rendszeresen szervez emléktúrákat. A természetjárás népszerűsítése mellett elsődleges céljuk, hogy megismertessék a nevezetességet a miskolciakkal és a Bükk-járókkal.

emlektura_02_02_12_2018.jpg

Nemcsak igazolt turisták, hanem a téli Bükkben gyönyörködni vágyók is részt vettek a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület által szervezett Hanák Kolos-emléktúrátúrán a közelmúltban. A túra egyik állomásaként a Turista Emlékparkban megkoszorúzták a neves magyar természetjárók emlékére felállított emlékhelyeket. Az ünnepségen részt vett Németh Csaba, a Magyar Természetjáró Szövetség részéről, Makár Richárd a B-A-Z Megyei Természetjáró Szövetség részéről, és Pál János Viktor Északerdő Zrt. részéről. Az ünnepséget Kiskun Magdonla nyitotta meg.

emlektura_02_12_2018.jpg

Az egyesület évtizedek óta rendszeresen szervez túrákat a Bükkben. 2019-ben pedig az Idősek Tanácsával közösen egy-egy könnyedebb túrát kínál majd a Miskolci nyugdíjasoknak minden évszakban.