Ugrás a tartalomra

A TEGYESZ munkatársaié volt az Éneklő fenyő kedden (Képgalériával!)

Létrehozva

eneklo_fenyo_181211ml_47.jpg

Az Éneklő Fenyő a város karácsonyfájaként a munkahelyek és intézmények közösségeit várja: a csapattagok közösen énekelhetnek, és ötletes koreográfiával mutathatják meg egyéniségüket az ország első, életre keltett karácsonyfájának díszeként.

eneklo_fenyo_181211ml_39.jpg

Kedd este a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, illetve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság B.-A.-Z. Megyei Kirendeltségének munkatársai foglalták el a fenyő ágait.

Az Advent Miskolc központjában, a Szent István téren november 26-ától várja Magyarország első Éneklő Fenyője a táncra, dalolásra vágyó közösségeket, akik megcsillogtathatják tudásukat Miskolc éneklő karácsonyfáján. Idén a kórusverseny énekkarai is az Éneklő Fenyőn adják elő produkcióikat, így a Szent István tér legnagyobb karácsonyfája minden nap életre és énekre kel. 

eneklo_fenyo_181211ml_27.jpg