Ugrás a tartalomra

Borzalmas vonatbaleset Dániában: hatan meghaltak a szerencsétlenségben

Létrehozva
Súlyos vonatbaleset történt szerdán Dániában, a DSB vasúttársaság és a Ritzau hírügynökség tájékoztatása szerint hatan meghaltak.

Az Independent oldala számolt be arról a vonatbalesetről, ami szerda reggel 8 óra körül történt – írja a Blikk. A baleset a két legnagyobb dán sziget, a Sjaelland és Fyn szigeteket összekötő hídon történt, a hidat emiatt le kellett zárni – közölte a rendőrség. A baleset után a hidat lezárták.

Az eddigi információk szerint legalább hat ember vesztette életét a vonatbalesetben. A vonaton 160 ember utazott.

Médiajelentések szerint egy teher- és egy személyszállító vonat haladt ellentétes irányban a hídon, és feltehetőleg a viharos szél felkapta a tehervonaton szállított egyes tárgyakat, majd a másik szerelvénynek csapta.