Ugrás a tartalomra

Világbajnoki főpróba Budapesten jövő héten

Létrehozva
Négy kontinens 51 országának 390 versenyzőjét várják a jövő héten a BOK Csarnokba, a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalra, amely a Hungexpón április 21-28-án sorra kerülő egyéni világbajnokság főpróbájának is tekinthető.

asztalitenisz_20181002_vcs_25.jpg

Képünk csak illusztráció

A jövő kedden kezdődő és vasárnapig tartó, 170 ezer dollár összdíjazású esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kínaiakkal az élen várhatóan bombaerős mezőny látogat a magyar fővárosba, itt lesz többek között mindkét világelső, Fan Csen-tung és Ting Ning is. A házigazda magyarokat 21 játékos képviseli majd.

A tavalyi tornához hasonlóan az első két napon 20 asztalon zajlik a kvalifikáció, majd csütörtöktől, az egyenes kieséses szakasztól négy, illetve szombattól egy asztalon folytatódik a küzdelem.

A felnőtt napijegy 1000, illetve 1500 forintba, az egész hétre érvényes bérlet pedig 8000 forintba kerül, s kedden a vb-re is megkezdődött a magyarországi jegyárusítás. Utóbbi versenyre a legolcsóbb belépőket már 3000 forintért meg lehet váltani, míg a döntőkre 4000 forinttól lehet bejutni.