TALÁLATOK: 37741 - 37760 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Busómaszkos fiatalok igyekeztek elűzni a telet az Avason
MiskolcMiskolcKözélet
Háromnapos télűző karnevál kezdődött tegnap az Avason. A Szentgyörgy utcai közösségi tér péntek éjfélig várja a környéken élőket. Csütörtökön busómaszkos felvonulást tartottak, holnap pedig élőzene és jelmezverseny várja az érdeklődőket a Közösségi kávézóban.

Harcsa Veronikával és Wolf Katival lép fel a Liszt Ferenc Kamarazenekar
KultúraBelföldKultúra
Új oldaláról mutatkozik be a Liszt Ferenc Kamarazenekar idén tavasszal a Budapest Music Centerben (BMC), ahol háromrészes sorozatukban olyan előadókat látnak vendégül, mint Wolf Kati vagy Harcsa Veronika.

Jelen lenni Magyarország autóipari térképén
MegyeMegyeGazdaság
Az Észak-magyarországi autóipari klaszter elnyerte az „Innovációs Klaszter” címet. A régió legfontosabb 74 autóipari beszállító cégét tömörítő összefogás az akkreditáció birtokában jelentős pályázati forráshoz juthat.

A miskolci városvezetés elszánt a nyomortelepek felszámolása ügyében
MiskolcMiskolcKözélet
Hiába szólította fel Sátoraljaújhelyt a borsodi kormányhivatal, nem vonják vissza rendeletüket, mely szerint nem kapnak segélyt, támogatást, de közmunkát sem azok, akik más önkormányzat támogatásával vásárolnának ingatlant Sátoraljaújhelyen. A miskolci városvezetés elszánt a nyomortelepek…

Melléképület kapott lángra Sátoraljaújhelyen
BulvárMegyeBulvár
Egy 30 négyzetméteres melléképület kapott lángra csütörtök délután Sátoraljaújhelyen. Sérültről nincs információnk.

Szombaton a Városház téren tüntetnek a szocialisták
MiskolcMiskolcKözélet
Az emberi méltóság menete szombaton délután érkezik Miskolcra. Az MSZP és a Közmunkás Szakszervezet a Városház téren követel magasabb minimálbért és ÁFA-csökkentést.

Ukrán válság – „garancia nincs, reménysugár van”
VilágKözéletVilág
A szavakat tetteknek kell követniük – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár a csütörtök hajnalban Minszkben tető alá hozott ukrajnai tűzszüneti megállapodásról.

A Jupiter, ahogy még nem látta!
KultúraKultúra
Kattintson, ha szépet és különleges képet akar nézni.

Vérhiány alakult ki a járvány miatt
MiskolcMiskolcKözélet
Az influenzajárvány miatt vérhiány alakult ki, ezért a megyei kórházban műtéteket kell elhalasztani. Főként a negatív vérből van kevés a vérdepóban.

A költségvetésről is tanácskozott a megyei közgyűlés
MegyeMegyeKözélet
Új képviselő eskütétele, gazdasági kérdések, de egy törvényi előírásnak eleget téve még a megyei elnök idei szabadságának ütemezése is szerepelt a februári ülés napirendjén.

Mostantól hatékonyabb lesz a hulladék feldolgozása és újrahasznosítása
MiskolcMiskolcKözéletGazdaság

Rendkívüli nyitvatartás a NAV-nál
KözéletBelföldKözélet
Jövő héten hétfőn egészen délután 4 óráig fogadják az ügyfeleket a NAV kirendeltségei. A magánszemélyek ugyanis legkésőbb február 16-áig kérhetik az adóhatóság közreműködését a személyi jövedelemadó-bevallás elkészítéséhez.

Tudásuk életeket menthet – rendőrtanulók versenyeztek
MiskolcMiskolcKözélet
Az életmentés és az elsősegélynyújtás a rendőrök munkájának szinte hétköznapi része. A gyakorlati képzés fontosságára hívták fel a figyelmet a hatodik Életmentő és Elsősegélynyújtó versenyen is, csütörtökön.

Omlott a vakolat egy belvárosi épületről – senki sem sérült meg
Miskolc
A színházzal szemközti régi épület homlokzatáról pergett a vakolat a sétálóutcára szerda délután. Senki sem sérült meg.

Putyin: megállapodtak a tűzszünetről és a nehézfegyverek visszavonásáról
VilágKözéletVilág
A német-francia-orosz-ukrán csúcstalálkozón megállapodtak a tűzszünetről és a nehézfegyverek visszavonásáról – jelentette be a minszki tárgyalások befejeztével Vlagyimir Putyin orosz államfő csütörtökön.

Pelczné Gáll Ildikó: meg kell állítanunk a gazdasági bevándorlást
BelföldBelföldKözélet
Az illegális bevándorlást az Európai Unió egyik legnagyobb problémájának nevezte a fideszes EP-képviselő tegnapi plenáris felszólalásában. Pelczné Gáll Ildikó úgy vélekedett, az eddiginél sokkal nyíltabban kell beszélni a bevándorlás kérdéséről uniós szinten.

Megyei úszódöntő Diósgyőrben
Miskolc
A Diósgyőri Tanuszoda ad otthont pénteken az úszás diákolimpia V-VI korcsoportos A és B kategóriás megyei döntőjének. A versenyen eldöntik a megyei bajnoki címeket, valamint a továbbjutást, illetve a helyezéseket.

Influenza – minden második beteg 14 év alatti gyermek
MegyeMegyeKözélet
Közel 50 százalékkal emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma az elmúlt héten, magas tehát az influenzaaktivitás megyénkben. A betegek közel fele 14 év alatti gyermek. Továbbra is látogatási tilalom van a megyei kórház és a MISEK egyes osztályain.

Giró-Szász: új szakaszba lép a kormány pénzügypolitikája
GazdaságBelföldGazdaság
Új szakaszba lép a kormány pénzügypolitikája, ennek szimbolikus lépése az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) való megállapodás – mondta Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek.

Fatolvajokat fogtak szerte a megyében
MegyeMegyeBulvár
Nyolc személyt vettek szabálysértési őrizetbe szerdán a megye rendőri szervei – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1886
- 1887
- 1888
- 1889
- 1890
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal