Ugrás a tartalomra

Hírarchívum

TALÁLATOK: 37881 - 37900 | ÖSSZESEN: 125218 darab
Időszak szerinti keresés
Háromnapos ellenőrzés a közutakon
Háromnapos ellenőrzés a közutakon
MegyeMegye
A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzi.
Megállt a zene a Belga koncert közben
Megállt a zene a Belga koncert közben
BulvárBulvár
A technika ördöge bármikor lecsaphat. Ezúttal a szombati Belga koncert vált a modern technika áldozatává, de a srácok jól kezelték a helyzetet.
Nemzeti értékek, hungarikumok Borsodból
Nemzeti értékek, hungarikumok Borsodból
MegyeMegyeKultúra
Egyedülálló nemzeti értékeink összegyűjtése, dokumentálása, ápolása és védelme céljából hozta meg az Országgyűlés 2012-ben a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt. Bánné Gál Boglárkával (képünkön), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnökével, a megyei Értéktár…
minap.hu hírarchívum
Két megyében továbbra is másodfokú a figyelmeztetés hófúvás miatt
BelföldBelföld
Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében továbbra is másodfokú a figyelmeztetés az erős hófúvás miatt. Emellett a nyugati országrészben másutt is további havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
minap.hu hírarchívum
Szén-monoxid-mérgezéssel vittek kórházba egy gyereket
BelföldBulvár
Egy felnőtt és egy gyermek szenvedett szén-monoxid-mérgezést Pécelen egy családi házban vasárnap késő este, a gyereket kórházba vitték - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.
minap.hu hírarchívum
Sam Smith nagy sikerét hozta a Grammy-gála
VilágKultúraVilágSzabadidő
Sam Smith nagy sikerét hozta az 57. Grammy-díjátadó gála, a négy legfontosabb kategóriából háromban a fiatal brit énekes nyert, az év albuma azonban Beck Morning Phase című lemeze lett. Antal Nimród Metallica Through the Never című zenés filmje végül nem nyert díjat.
minap.hu hírarchívum
Ferenc pápa egy római cigánytáborba látogatott el
VilágKözéletVilág
Előzetes bejelentés és sajtókíséret nélkül Ferenc pápa vasárnap felkereste a Róma külvárosában levő egyik roma tábort.
Képgaléria
Ünnepelt a T-Dance - család
Ünnepelt a T-Dance - család
MiskolcMiskolcSzabadidő
Képgaléria
Fergeteges hangulatban a zárónapon is
Fergeteges hangulatban a zárónapon is
MiskolcMiskolcKultúra
minap.hu hírarchívum
Toruni jégkorongtorna – győzelem az ukránok ellen
SportCsapatsport
A magyar jégkorong-válogatott gólokban és kiállításokban gazdag mérkőzésen 6-5-re legyőzte vasárnap az ukrán csapatot a lengyelországi Torunban zajló torna utolsó, harmadik fordulójában. Kóger Dániel háromszor volt eredményes és volt egy gólpassza is.
minap.hu hírarchívum
Kedvezőbb béren kívüli juttatások
BelföldBelföldKözélet
Idén két keretösszegre kell figyelniük a munkáltatóknak a béren kívüli juttatásoknál.
minap.hu hírarchívum
Busz és személyautó ütközött össze - egy súlyos sérült
MegyeMegyeBulvár
Busz és személyautó ütközött össze Bánhorváti határában vasárnap kora este. A balesetben egy személy könnyű, egy súlyosabb sérüléseket szenvedett. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Felkészülés – Krstić kezdett, Koman váltotta
Felkészülés – Krstić kezdett, Koman váltotta
SportDVTK
Lejátszotta vasárnap első felkészülési mérkőzését a DVTK a törökországi edzőtáborban. Egerszegi Tamás szerezte meg a vezetést szép egyéni teljesítmény után, de Klaus Gjasula egyenlíteni tudott.
minap.hu hírarchívum
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
BelföldBelföldBulvár
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 6. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
minap.hu hírarchívum
Személyautók akadtak el a hófúvás miatt
BulvárBelföldBulvár
A hófúvás miatt járhatatlanná vált úton hat személyautó akadt el vasárnap délután Zalaszentbalázs és Pölöskefő között - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Nem lankad az érdeklődés az utolsó kocsonyafarsangi napon sem
Nem lankad az érdeklődés az utolsó kocsonyafarsangi napon sem
MiskolcMiskolcKultúra
Folyamatosan rekordokat döntögetnek a miskolciak és a Kocsonya Farsangra a városba érkező turisták: már a kocsonyaünnep első napján sem lehetett panasz a tömegre, de ahogy teltek a napok, a tömeg is egyre nagyobb lett. S bár vasárnap „rövidített” nap van, hiszen este már nem lesznek koncertek, a…
Képgaléria
Borvarázs torta viselheti a Miskolc torta 2015 címet
Borvarázs torta viselheti a Miskolc torta 2015 címet
MiskolcMiskolcKultúra
minap.hu hírarchívum
Kerry: nem tört meg a Nyugat egysége az ukrán válság ügyében
VilágKözéletVilág
Nem tört meg a Nyugat egysége az ukrán válság ügyében, az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra is szorosan együttműködik és egyetért abban, hogy a válságot nem lehet katonai erővel kezelni – jelentette ki az amerikai külügyminiszter vasárnap Münchenben.
minap.hu hírarchívum
Új időpontban a PINKK elleni mérkőzés!
SportDVTK
Az előzetesen február 14-re kiírt Aluinvent DVTK Miskolc – PINKK Pécsi 424 női kosárlabda bajnoki mérkőzés dátuma megváltozott – tájékoztatott a miskolci klub.
„Új szövetség” – több mint ezer év után újra együtt a hagyaték
„Új szövetség” – több mint ezer év után újra együtt a hagyaték
MiskolcMiskolcKultúra
„Új szövetség” címmel különleges kiállítás nyílik február 11-én a Herman Ottó Múzeum Papszeri épületében. Két és fél hónapra ugyanis az „Elit alakulat”, azaz a karosi honfoglalás kori temetők anyagát bemutató, új állandó régészeti kiállítás szomszédságába érkezik az „Árpád népe – Gyula népe” – A…