TALÁLATOK: 37921 - 37940 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Toruni jégkorongtorna – vereség a lengyelektől
SportCsapatsport
A magyar jégkorong-válogatott kikapott a házigazda lengyel csapattól a toruni torna második fordulójában.

Ostormenet, majd buli, buli a Kocsonya Farsangon!
MiskolcKultúra
A tavalyi nagy siker után újból Miskolcra, a Kocsonya Farsangra látogatott szombaton az Országos Baranta Szövetség, hogy válogatottja – köztük több miskolci barantás – bemutatót tartson a vásári forgatagban, és ostormenetükkel elűzzék a telet. A farsangozók kíváncsian kísérték őket, de közben a…

Az ember legjobb barátja is farsangozott
MiskolcMiskolcKultúra
Milyen az, amikor az ember megvakul, és nincs más, akire hagyatkozhat csak a kutya – többek között ezt az érzést is kipróbálhatták azok, akik a kutyafarsangra kilátogattak. A Baráthegyi kutyaiskola mellett a Spider csapatának hős kutyái farsangoztak.

Újra Marco Rossi a Honvéd vezetőedzője
SportCsapatsport
A Budapest Honvéd szombaton szerződést bontott Csábi József vezetőedzővel, akinek helyére a futballcsapatot korábban már irányító Marco Rossi érkezik.

Északerdő – több mint negyedmillió utas tavaly
MegyeMegyeKözélet
Több mint 221 ezren utaztak az Északerdő Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútján tavaly, 25 ezerrel többen, mint 2013-ban. Ez egyben az utolsó tíz esztendő legjobb eredménye. A pálházi vasútnál tavaly megközelítette a 34 ezret az utasok száma.

Új produkcióval jelentkezik áprilisban az ExperiDance
KultúraBelföldKultúra
Leonardo da Vinci életének és művészetének legrejtélyesebb momentumait járja körül új táncjátékában az ExperiDance társulat: az Én, Leonardo – A fény születése című produkció április 17-én debütál a budapesti RaM Colosseumban.

DVTK: görögtűzzel ünnepelték a születésnapot a szurkolók
SportDVTK
105 éves a DVTK. A születésnap alkalmából a Diósgyőri várba szerveztek látványos megmozdulást a diósgyőri törzsszurkolók pénteken.

Száznál több koszovóit tartóztattak fel a rendőrök a Keletiben
BelföldBelföldKözélet
Százharminchárom, nemzetközi gyorsvonatokra felszálló koszovói állampolgárt tartóztattak fel a rendőrök szombat délelőtt a Keleti pályaudvaron.

Megjósolhatatlan az olajárak alakulása
GazdaságGazdaságVilág
A kőolaj nemzetközi ára az elmúlt két hét alatt 17 éve nem látott ütemben nőtt, de továbbra is nagyjából 50 százalékkal alatta van a tavaly júniusi árának. Nagy a piaci bizonytalanság, egyesek hordónkénti 30 dolláros kőolajárra készülnek, de a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC)…

Kérje a NAV segítségét, éljen az egyszerűsített bevallás lehetőségével
KözéletBelföldKözélet
Az szja-bevallás legegyszerűbb módja, ha megbízzuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt a bevallás elkészítésével. Az egyszerűsített bevallást február 16-ig lehet kérni a 1453NY jelű nyomtatványon.

Szerencsen úsznak a diákok
SportEgyéni sport
Megyei döntőt rendeznek az úszás diákolimpia III, és IV korcsoportba tartozó tanulók részére február 9-én, hétfőn. Az eseményre Szerencsen, a Városi tanuszoda medencéjében kerül sor, a megyei döntőt A és B kategóriában bonyolítják le.

Interaktív kiállítás a könyvtárban
MiskolcMiskolcKultúra
Negyvenharmadik állomásként Miskolcon, a Tompa Mihály Könyvtárban nyílt meg a Tevan Interaktív Vándorkiállítás, melynek keretében múzeumpedagógiai előadást is tartanak.

Antal Nimród filmje is esélyes a Grammy-re
KultúraKultúraVilág
Ötvenhetedik alkalommal osztják ki vasárnap az amerikai zenei szakma legrangosabb elismeréseit, a Grammy-díjakat. A jelöltek között van Antal Nimród Metallica Through the Never című zenés filmje is.

Leminősítési felülvizsgálat alá vette Görögországot a Moody's
GazdaságGazdaságVilág
Leminősítési felülvizsgálat alá vette Görögország jelenleg is mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – hosszú távú államkötvény-osztályzatát a Moody's Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy erősen bizonytalan a görög kormány és a hivatalos…

Gyászol a rendőrség – két rendőr vesztette életét
BelföldBelföldKözélet
Két rendőr életét vesztette egy közúti balesetben Budapesten szombaton kora hajnalban, a történteket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vizsgálja.

Gasztronómia, kultúra és zene minden mennyiségben
MiskolcMiskolcKultúra
A tegnapi dermesztő hideg sem riasztotta el a fesztiválra éhes miskolciakat és a városba látogatókat attól, hogy egy újabb feledhetetlen estét töltsenek a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsangon; ki forralt borral, ki a koncerteken táncolva teremtett forró hangulatot.

Lehet még fokozni a brutalitást? – az IÁ élve égetett meg iraki kémeket
VilágKözéletVilág
Az Iszlám Állam terrorszervezet élve elégetett három iraki férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy a bagdadi kormány számára kémkedett – jelentette szombaton al-Vaszat című bahreini újság iraki katonai forrásokra hivatkozva.

Egy nap, több mint ezerkétszáz (!) határsértő
BelföldBelföldKözélet
Összesen 1269 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök pénteken Csongrád megye déli részén – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Tragédia! – halálra égett autójában egy ember hajnalban
BulvárBelföldBulvár
Balesetet szenvedett és halálra égett autójában egy ember a 3-as főúton Bagnál szombat hajnalban – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Kiváló hóviszonyok várják a síelőket Bánkúton
SportEgyéni sport
Hosszú ideje nem tapasztalt remek pályaviszonyokkal, 35-38 cm hóréteggel várja a hétvégén az érdeklődőket a Bánkút Síklub. Remek program lesz tehát nekivágni a Bükknek, hiszen minden pálya használható majd és a sportolás mellett, látnivalóban sem lesz majd hiány, síversenyt is rendeznek.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1895
- 1896
- 1897
- 1898
- 1899
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal