TALÁLATOK: 38461 - 38480 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Kim Ir Szen fia lesz az új észak-koreai nagykövet Prágában
VilágVilág
Kim Pjong Il, Kim Ir Szennek, az észak-koreai kommunista rendszer megalapítójának és több évtizedes vezetőjének a fia lesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság új nagykövete Prágában - közölte az E15.cz prágai hírportál csütörtökön este.

Haladó hagyomány: itt a harmadik a SZEM Fesztivál!
KultúraMiskolcKultúra
Idén február 3-a és 8-a között rendezik meg ismét a Színművészeti Egyetemek Miskolcon (SZEM) fesztivált a Miskolci Nemzeti Színházban. Lesznek régi vendégek, mind tavalyról, mind az első fesztiválról, akik színes, meglepő előadásokat hoznak különböző műfajokban. Kísérlet érkezik, nem is egy.

Női kosárlabda EK - Negyeddöntőben a Sopron, búcsúzott a Pécs
SportCsapatsport
Az idegenbeli 24 pontos győzelem után a Sopron hazai pályán is legyőzte a svéd Umeát, ezzel bejutott a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjébe. A Pécs ugyanakkor az isztambuli visszavágón is kikapott, és búcsúzott.

Bűnmegelőzés Putnokon
BulvárMegyeBulvár
Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársa otthonukban kereste fel a zömében mozgáskorlátozott, egyedül élő, szépkorú lakosokat.

Egy döntetlen, egy győzelem
SportDVTKCsapatsport
A két mérkőzés előtt már nyilatkozta Szivics Tomiszláv, hogy egyenlő meccsterhelést szeretne a játékosoknak biztosítani, így komplett sor cserével játszott a DVTK, az első meccsen az egyik sor játszott hatvan, a másik harminc percet, majd a másodikon fordítva.

Adomány az ózdi kórháznak
KultúraMegyeKultúra
250 új játéknak és könyvnek örülhetnek az ózdi Almási Balogh Pál Kórház gyermekosztályának kis betegei, akik a K&H gyógyvarázshoz csatlakozó Atmediától kaptak ajándékokat.

Betörtek, még egyszer, és még egyszer
BulvárMegyeBulvár
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki két fiatalkorú társával betört egy ózdi hétvégi házba, majd utána még kettőbe.

Szombaton forgalomkorlátozások lesznek az M3-as autópálya egyes szakaszain
BelföldBelföld
Szombaton reggeltől délutánig az M3-as autópálya két fővárosi szakaszán is forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.

Kapóra jött a karóra
BulvárMegyeBulvár
A rendőrök alig 24 óra leforgása alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki betört egy királdi családi házba, ahonnan többek között fényképezőgépet és karórát tulajdonított el.

Többen megsérültek Csobád és Halmaj között
BulvárMegyeBulvár
A 3-as főúton Csobád és a halmaji elágazás között délután fél 4-kor két személyautó ütközött össze, emiatt az útszakaszt teljesen lezárták.

Pénteken borongós időre számíthatunk esővel.
MiskolcMegyeMiskolc
Egy erősödő mediterrán ciklon többnyire nagy nedvességtartalmú, a Kárpát-medence keleti tájai fölé még viszonylag enyhe, a nyugati területek fölé azonban már egyre hidegebb levegőt szállít.

Kitüntetett közművelődési intézmények
BelföldKultúra
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a magyar kultúra napján átadta a Minősített Közművelődési Intézmény Címeket és a Közművelődési Minőség Díjat. Megyénkbeli intézmények a díjazottak között!

Jobb körülmények között készülnek az evezősök
SportEgyéni sport
Hamarosan kész a Csorba- tavi komplexum felújítása, ami párhuzamosan zajlik a Diósgyőri Kajak-Kenu Sport Club sportolóinak téli felkészítésével. Január eleje óta napi két edzéssel, futással, úszással hozzák még jobb formába az edzők tanítványaikat.

Felfüggesztett börtön a „gyúrós gyógyszer” miatt
BulvárMiskolcBulvár
A Miskolci Járásbíróság 8 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki ellen teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Koncert a jövő zenéjének útján
KultúraMiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar a január 26-án hétfőn este 7 órától kezdődő koncerten a 19. század második felének, az un. „jövő zenéjének” repertoárjából válogat.

Díjat kapott a Bogácsi Pávakör
KultúraBelföldMegyeKultúra
Márai Sándor- és Csokonai Vitéz Mihály-díjat, valamint Könyvtári Minőségi Díjat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön, a magyar kultúra napján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Újjáéled a történelmi Avas
MiskolcMiskolc
Az önkormányzat a belváros szerves részévé kívánja tenni a történelmi Avas városrészt, ezzel tovább bővítve Miskolc turisztikai attrakcióit.

Kalapáccsal ütötte a taxisofőrt
BelföldBulvár
Saját bevallása szerint is ölni akart a 29 éves férfi, aki ellen a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.

Felfüggesztett börtön járt Miskolcon a jogosulatlanul felvett segélyért
MiskolcMiskolc
Volt olyan, akit próbára bocsátottak, de akadt, akinek 280 óra közérdekű munkát kellett elvégeznie azért, mert jogosulatlanul vett fel segélyt az önkormányzattól. A hivatal szigorúan ellenőriz és ha kell, bíróság elé viszi azokat, akik vétenek a szabályok ellen.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1922
- 1923
- 1924
- 1925
- 1926
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal
