TALÁLATOK: 38581 - 38600 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Újra együtt lép fel Nagy Feró és Waszlavik Gazember László
BelföldBulvárSzabadidő
Hosszú évek után újra együtt zenél Nagy Feró és Waszlavik Gazember László. A két előadó január 24-én szombaton a kőbányai Josefina Blues Bell rockkocsmában a Beatrice koncertjén lesz közösen a színpadon - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Közlekedési bírságok betiltásával kampányolt egy erdélyi polgármester
VilágVilág
Temes és Arad megyei rendőri vezetőket is érintő ügyben rendezett házkutatásokat hétfőn a román korrupcióellenes ügyészség (DNA): Temesrékás város polgármesterét egyebek között azzal gyanúsítják, hogy a közlekedési bírságok betiltásával próbált szavazatokat gyűjteni pártja államfőjelöltje számára a…

Hidegzuhany a Kubikban
SportCsapatsport
Vasárnap este, hazai környezetben játszotta idei első bajnoki mérkőzését az Albrecht Miskolci VSC MVSI női röplabdaegyüttese. A vasutasok nagyon fontos találkozón látták vendégül az éppen mögöttük helyet foglaló Budaörs gárdáját, az összecsapás ugyanis vízválasztó is lehetett.

Látogatók kézről kézre
MiskolcMegyeKultúraSzabadidő
A korábban 27 intézményből álló megyei múzeumi hálózat 2013-ban megszűnt. Mégis szükség lenne szorosabb együttműködésre, hiszen több mint 70 múzeumi érték van Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A miskolci Herman Ottó Múzeum ezért kezdeményezett szakmai napot Borsod-Abaúj-Zemplén megye muzeális…

Folyamatosan bővülő idegenforgalom
MiskolcKözélet
Barlangfürdő, Lillafüredi kisvasút és a diósgyőri vár – többek között ezek voltak 2014-ben a legkedveltebb úti célok Miskolcon. A külföldi vendégéjszakák száma 2013-hoz képes 10 százalékkal, a belföldi 25 százalékkal nőtt.

Gyakoribb áfa bevallás
GazdaságBelföldGazdaság
A jogelőd nélkül, illetve az újonnan alakult adózónak január 1-jétől havonta kell áfa bevallást benyújtania az adóhatóságnak. Ezt a megalakulástól számított adóévet követő év utolsó napjáig kell megtennie. Ezek után pedig az általános szabályok alapján kell megítélni az áfa bevallás gyakoriságát,…

Porrá törte 336-os sebességnél a Lamborghinit – videóval!
BelföldBelföldBulvár
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki az M7-es autópályán száguldozott, majd balesetet szenvedett. Volt, hogy a Lamborghini sebessége elérte a 336 kilométer/órát. A történteket a jármű utasa mobiltelefonjával rögzítette.

Csehországban kezdenek az MMA-sok
SportEgyéni sport
Január 24-én rendezik Prágában azt az MMA versenyt, amelyen a Magyar Kempo Szövetség portolói is részt vesznek, megkezdve szereplésüket az új esztendőben. A cseh tornára öt magyar harcos utazik.

Varga: az autós devizahitelesek a bankjukkal tárgyaljanak
BelföldGazdaság
A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel rendelkezőknek.

A Forinton verekedtek, pia a kabát alatt
MegyeMegyeBulvár
Nem unatkoztak megyénk rendőrei az elmúlt 24 órában sem: Miskolc belvárosában verekedőket állítottak elő, míg az egyik üzletben kabát alá rejtett itallal bukott le a tolvaj.

A fogyasztási hitelekről a bankoknak és a hiteleseknek kell tárgyalniuk
BelföldBelföldKözélet
Orbán Viktor szerint a devizában felvett fogyasztási hitelekről a bankoknak és a devizahiteleseknek kell tárgyalniuk, ebben az ügyben a kormány közvetítő lehet. A miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy harcolni kell azért, hogy Brüsszelben…

Gyalogost sodort el az autó a Győri kapuban
MiskolcMiskolcBulvár
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Miskolcon, a Győri kapu és a Zoltán utcák kereszteződésében reggel 7 óra előtt.

Halálos éjszakai baleset
BelföldBulvár
Meghalt a 4-es főút Ceglédet Abonnyal összekötő szakaszán vasárnap este történt baleset egyik sérültje – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Tíz időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap
BelföldBelföldKözélet
Nyolc településen tíz időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap. A választások többségét azért írták ki, mert az október 12-i választás jelöltek hiányában elmaradt, vagy szavazategyenlőség alakult ki.

Csak a szokásos: reggeli baleset az M3-ason
BelföldBulvár
Karambol lassítja az M3-as autópálya Budapest felé tartó forgalmát Heves megyében, Nagyfügednél.

Férfi kézilabda-vb – hibátlan franciák, svédek és németek
SportCsapatsport
Az olimpiai és Európa-bajnok francia válogatott, valamint a svéd és a német csapat is megőrizte hibátlan mérlegét a katari férfi kézilabda világbajnokság csoportküzdelmeinek második fordulóját követően.

Lövések Biden alelnök házánál
VilágKözéletVilág
Egy arra haladó gépkocsiból lövéseket adtak le Joe Biden amerikai alelnök Delaware állambeli házának közelében – közölte vasárnap az amerikai kormányzati csúcsvezetők biztonságáért felelős szolgálat, a Secret Service.

Kassai kiállítás Miskolcon
MiskolcMiskolcKultúra
A kassai magyar színjátszás és Kelemen László, a magyar nyelvű színjátszás intézményesítője áll annak a kiállításnak a középpontjában, amit csütörtökön nyitottak meg a színészmúzeumban.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 1928
- 1929
- 1930
- 1931
- 1932
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal

