TALÁLATOK: 42601 - 42620 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Négyszáznál többen a duatlonváltók versenyén
SportBelföldCímlap
Igazán mozgalmas volt a 16. TVK Triatlon Nagyhét hatodik felvonása, a Tiszaújváros Nap. Már délelőtt kezdetét vették a gyermekprogramok, majd jött a négyszáznál több indulót számláló duatlonváltó. Este pedig ünnepélyesen köszöntötték a hétvégi nemzetközi versenyekre érkezett 48 nemzet küldöttségét.

Jamaica és Miskolc kapcsolata a zene és a sport
KultúraHelyi hírekCímlap
A történet egyszerű. Adott egy dal, az Irie Maffia See No Barrier című szerzeménye. A dal mondanivalója, hogy akadály, mint olyan, nem létezik.

Súlyos harcok Donyeckben és Luhanszkban, civil áldozatok
KözéletKülföldCímlap
Három civil vesztette életét és öten sérültek meg csütörtökre virradóra Donyeckben az ukrán fegyveres erők és a szeparatisták között dúló harcokban - közölte a kelet-ukrajnai város vezetése.

Három elfogatóparancs volt ellene érvényben
BulvárHelyi hírekCímlapBűnügy
A rendőrök a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársainak segítségével fogtak el egy hétvégi házas övezetben bujkáló körözött személyt.

Felhők, záporok – és hűvösebb nappal
BulvárKözéletHelyi hírekCímlapEgészségIdőjárás
A Kárpát-medence fölött húzódó, hullámzó frontrendszer fokozatosan gyengül, de holnap még hatással lesz időjárásunkra.

Norvég alapok – sikkasztás miatt nyomoznak
KözéletBelföldCímlap
Feljelentés alapján, sikkasztás miatt vizsgálja az ügyészség az Ökotárs alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) gyakorlatát - tájékoztatott csütörtökön a Fővárosi Főügyészség.

Felavatták Albert Flórián egész alakos szobrát
KözéletSportBelföldCímlap
Felavatták csütörtökön Albert Flóriánnak, a Ferencváros három éve elhunyt aranylabdás futballistájának egész alakos szobrát a Groupama Aréna főbejáratánál.

Újból járható a 3-as út szikszói szakasza
BulvárKözéletBelföldCímlapKözlekedés
Megnyitották a 3-as út azon szakaszát, ahol csütörtökön halálos közlekedési baleset történt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Nagyot küzdött a DVTK, de 3–0 lett a vége
SportKülföldHelyi hírekCímlapDVTK
Az Európa-liga 3. fordulójának visszavágóján Krasznodarban vendégszerepelt a DVTK. Itthon 1–5 lett a végeredmény, éppen ezért a DVTK kemény küzdelemre készül. Ahogy Szivics vezetőedző nyilatkozott: az El-kupában „komolyan kell viselkedni. Nem lehet odamenni a visszavágóra és kapni tíz gólt”. Nem is…

Pénteken kezdődik a tolcsvai borfesztivál
KözéletKultúraBelföldCímlapProgramajánló
Pénteken kezdődik a tolcsvai borfesztivál a Tokaj-hegyaljai településen - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Tovább bővült a rendészet járműállománya
KözéletVárosinfóHelyi hírekCímlap
Két új Dacia Dusterrel gazdagodott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MÖR) gépparkja. Az autók kulcsait Kriza Ákos polgármester adta át Vincze Csaba igazgatónak csütörtökön, a rendészet telephelyén. Az autókkal még hatékonyabbá válik a MÖR munkája.

Elhunyt Orosz Lajos, Miskolc volt alpolgármestere
KözéletHelyi hírekCímlap
Tragikus autóbalesetben augusztus 7-én, csütörtökön elhunyt Orosz Lajos, Miskolc volt alpolgármestere.

Vajda és Kökényék a döntőben, Dombvári lemaradt a fináléról
SportBelföldCímlap
A kenus Vajda Attila és a Hufnágel Tibor, Kökény Roland kajakos duó sikerrel vette a csütörtök délutáni középfutamot Moszkvában a kajak-kenu világbajnokságon, a kajakos Dombvári Bence viszont nem jutott döntőbe 1000 méteren.

Jövő év januárjában lép életbe a közétkeztetésről szóló rendelet
KözéletBelföldÉletmódCímlap
Szeptember helyett jövő év január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyagtartalmát, és mérföldkő a sófogyasztás csökkentésében - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma…

Borsodi bajnokság a ligetben
SportHelyi hírekCímlapProgramajánló
Első alkalommal rendezik meg a Borsodi strandröplabda-bajnokságot a Belvárosi Ligetben a hétvégén. Szombaton a páros, vasárnap pedig a csapatversenyeken szurkolhat a közönség.

Súlyos eső- és viharkárok Kelet-Európában, árvíz Romániában
KözéletKülföldCímlapBulvár
A közlekedés több helyen megbénult Kelet-Európa több országában, ahol az elmúlt napok heves viharai, felhőszakadásai jelentős károkat okoztak a közműellátásban és a mezőgazdaságban, a romániai árvizek pedig halálos áldozatokat is követeltek.

Kiállítás zárja a honfoglaló lovas tábort
KultúraHelyi hírekOktatásCímlapProgramajánló
Honfoglaló kézműves-lovas tábor zárul pénteken a Görömbölyi Művelődési Házban. A program idén is nagy siker volt, de egy nap még hátra van, amikor a tábort záró kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők.

Állami Számvevőszék - két újabb egyetemről
KözéletGazdaságBelföldCímlap
Két újabb felsőoktatási intézmény ellenőrzéséről szóló jelentést tett közzé az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön a honlapján.

Fidesz: „A Pásztor Albert mögött álló koalíció a füvön sátorozókat támogatja!”
KözéletHelyi hírekCímlap
Vajon miért nem nyilvánít véleményt Pásztor Albert, a magát „független"-nek nevező polgármesterjelölt olyan kérdésekben, mint az elhíresült sátorozás – miközben a kampányát finanszírozó baloldali pártok nagyon is állást foglalnak, és a nyomortelepek fennmaradása mellett demonstrálnak? - tette fel a…

Korrupciógyanú miatt vettek őrizetbe két volt budapesti rendőrt
BulvárKözéletBelföldCímlapBűnügy
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt szerdán gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett két volt budapesti nyomozót - közölte a fővárosi főügyész helyettese az MTI-vel csütörtökön.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 2129
- 2130
- 2131
- 2132
- 2133
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal