TALÁLATOK: 44561 - 44580 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Bányákra lehet pályázni
GazdaságBelföld
A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívásokat tett közzé szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugati, Újléta, Okány keleti és nyugati területein, továbbá a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására Battonya területén -…

Amerikai katonákat küldenek Irakba
KözéletKülföld
Barack Obama amerikai elnök hétfőn levélben értesítette a kongresszust, hogy 275 fő katonai személyzettel erősíti meg az Egyesült Államok bagdadi követségének védelmét.

Ötezer doboz cigarettát foglaltak le
BulvárBelföldBűnügy
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ötezer doboz, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak egy békésszentandrási házban. Az előkerült, több mint 4 millió forint értékű dohányterméket lefoglalták, az ügyben büntetőeljárást indítottak.

Fátyolfelhős, csapadékmentes keddünk lesz
KözéletHelyi hírekIdőjárás
Térségünk fölé továbbra is mérsékelten meleg, száraz levegő áramlik. A hőmérséklet a sokévi átlag körül alakul – tájékoztatta portálunkat az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Irodája.

Hétfői KENÓ-számok
Egyéb
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 16-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták.

Négyen jelentkeztek a szélessávú frekvenciapályázatra
KözéletBelföld
Négyen nyújtották be jelentkezésüket a szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciapályázatra - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn.

Német diadal Müller mesterhármasával
Sport
Németország válogatottja a vártnál jóval fölényesebben, 4-0-ra nyert a portugál csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának hétfői első mérkőzésén.

Idős embereket lopott meg a miskolci pár
BulvárHelyi hírekBűnügy
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy miskolci párral szemben, akik főleg idős emberektől lopták el a pénztárcáikat.

Sikeres volt a könyvhét
KultúraBelföld
Sikeresnek, jó hangulatúnak értékelte a hétfőn záruló 85. Ünnepi Könyvhetet és a 13. Gyermekkönyvnapokat Zentai Péter László, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója.

Az eurózónában és az unióban is nőttek az adóterhek
GazdaságKülföld
A bruttó hazai termék (GDP) 38,8 százalékáról 39,4 százalékra emelkedett az Európai Unió tagállamai által beszedett adó mennyisége 2011 és 2012 között - tudatta hétfőn az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Kezdeményezik a felsőoktatási törvény módosítását
KultúraBelföldOktatás
A kormány a felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezi, a változtatással lehetővé válik szeptembertől a kancellári rendszer bevezetése a felsőoktatási intézményekben - közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Zempléni Fesztivál: új helyszínek, csaknem ötven esemény
KözéletBelföldFesztiválozó
Új helyszínekkel és csaknem ötven komoly- és népzenei koncerttel, dzsessz-előadással és kulturális-gasztronómiai programmal jelentkezik az idei Zempléni Fesztivál augusztus 8. és 17. között - hangzott el hétfőn a programsorozat budapesti sajtótájékoztatóján.

Áttörésre készülnek – a tüdőrák szűrésének új módszerét próbálják a MISEK-ben
KözéletHelyi hírekCímlapEgészség
Nagyszabású kutatás-fejlesztési projekt indul a MISEK-ben a BioDiagnostica Kft. szervezésében. A program a tüdőrák korai felismerését célozza meg. A diagnosztikum kipróbálásának körülményeiről, a betegségről, a projekt különlegességéről a résztvevők hétfőn tájékoztatták a sajtó képviselőit s…

Magyarország tortája: megvannak a döntősök
KözéletBelföld
A székesfehérvári Damniczki cukrászat Somlói revolúció, a budapesti Művész Kávéház Aranyló tokaji és Eper furmint nevű tortáját választotta ki első körben a szakmai zsűri a Magyarország tortája versenyben.

Mobilon is felmutatható a jegy a Volánbuszokon
GazdaságBelföldKözlekedés
A Volánbusz Zrt. fejlesztette a belföldi és a nemzetközi internetes menetjegy- értékesítési felületeit, a korszerűsítésnek köszönhetően a belföldi járatokon már mobil készüléken is felmutatható a menetjegy - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.

A miskolciak támogatják a nyomortelepek felszámolását
KözéletHelyi hírekCímlapPolitika
Elsöprő siker a miskolci nyomortelepek felszámolása mellett indított aláírásgyűjtés, már az első néhány órában bebizonyosodott, hogy a miskolciak teljes mellszélességgel támogatják a programot – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Soós Attila, a Fidesz-KDNP helyi képviselőcsoportjának…

Egy férfi rabolt ki kettőt
BulvárBelföldBűnügy
A rendőrök mintegy fél nap alatt elfogták azt a rablót, aki kirabolt két férfit Kazincbarcikán.

„Luxusmárka” építésbe kezd a Tokaj Kereskedőház Zrt.
GazdaságBelföld
A tokaji bor, mint első számú nemzeti márkaértékként történő sikeressé tétele érdekében a legnevesebb helyi borászok és külföldi marketingszakemberek részvételével egy új luxusmárka létrehozásába kezd a Tokaj Kereskedőház Zrt.

Nívódíj a hivatástudatért
KözéletOktatásCímlap
Katona Tamásné tíz éve lelkiismeretesen és nagy szakértelemmel végzi munkáját a Miskolci Egyetem Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központjában és annak jogelődjénél. Két éve megbízott vezető szakápoló. Mint mondta, az emberszeretet vezette hivatása irányába.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 2227
- 2228
- 2229
- 2230
- 2231
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal
