TALÁLATOK: 66281 - 66300 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Megölte az öccsét egy férfi
BulvárBelföldBűnügy
Megölte az öccsét egy férfi csütörtökön a fővárosi, XIV. kerületi lakásukban, majd feladta magát a rendőrségen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Jusson mindenkinek ajándék – másképp elveszi?
BulvárHelyi hírekCímlapBűnügy
Nagyon sokan adakoznak ilyenkor, az ünnepek közeledtével, nehéz elképzelni, hogy valaki még egy adománygyűjtő rendezvényen is lopni próbál. Miskolcon pedig éppen ez történt, mégpedig egy meglehetősen balfácán tolvajjal, inkább anekdotába, semmint bűnügybe illő körülmények között.

Hét tudós kapott Gábor Dénes-díjat
KözéletBelföld
A Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díj a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket ismeri el évente. Idén hét tudós kapta meg az elismerést, amit az Országgyűlésben adták át csütörtökön.

Újra támad a szmog
ÉletmódBelföldKörnyezetIdőjárás
Elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Salgótarjánban, a szálló por magas koncentrációja miatt péntek reggel - közölte a városháza az MTI-vel.

Átalakuló oktatási rendszer Miskolcon
VárosinfóKözéletHelyi hírekOktatásCímlap
Ahogy arról már beszámoltunk, a miskolci közgyűlés decemberi ülésén döntött a Miskolci Közintézmény-működtető Központ (MKMK) megalapításáról, illetve a Miskolc és a Klebelsberg Központ közötti együttműködésről. Az intézményátadások javában zajlanak, a részletekről Kiss Gábor alpolgármester és…

Halálra gázolt a vonat egy iskolást
BulvárBelföldKözlekedés
Halálra gázolt a vonat egy iskoláskorú fiatalt Salgótarján és Somoskőújfalu között péntek reggel - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Rangadó karácsonyi hangulatban
SportHelyi hírekMiskolci Jegesmedvék
Újabb rangadó vár a Jegesmedvékre, hiszen pénteken ismét a Dunaújváros látogat a népkerti Jégcsarnokba.

Így nyerhetett a KENÓ-n
KözéletBelföld
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 20-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

Megelőznék a gázolásokat – ellenőrzik az átkelőket
KözéletHelyi hírekCímlap
Röpke három hét alatt tíz gyalogosgázolás történt Miskolcon – ennek apropóján hívta fel a figyelmet a miskolci rendőrkapitányság a KRESZ betartására, illetve arra, hogy figyeljünk egymásra.

Tűz volt a Kolibri Színház épületében
KözéletBelföld
Kigyulladt egy lezárt lakás bútorzata a fővárosi Jókai téren, a Kolibri Színháznak is helyet adó épület ötödik emeletén csütörtök este - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

Átadták a Külügyminisztérium nívódíjait
KözéletBelföld
Átadták a Külügyminisztérium idei nívódíjait csütörtökön Budapesten, elismerést kapott Bolczek Krisztina, az MTVA/MTI diplomáciai tudósítója is. Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára köszöntő beszédében rámutatott: azzal, hogy a média értékeli a Külügyminisztérium munkáját,…

Nehéz helyzetbe kerülhet a táncművészképzés
KözéletBelföld
Nehéz helyzetbe kerülhet a hazai táncművészképzés és az egész táncművészszakma, ha nem veszik figyelembe a képzés sajátosságait a felsőoktatás új finanszírozási rendszerében - hangsúlyozta Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) rektora az MTI-hez csütörtökön eljuttatott…

Menesztették az új cseh védelmi minisztert
KözéletBelföld
Menesztették csütörtökön Karolina Peakét, a nyolc napja kinevezett új cseh védelmi minisztert.

Karácsonyi hangverseny a selyemréti templomban
KultúraHelyi hírekCímlap
Hagyományos karácsonyi hangversenyét tartotta december 20-án este a Miskolci Szimfonikus Zenekar a selyemréti Szent István templomban.

Húsz milliárdot fizetett ki az idén vagyonkárra a Generali
GazdaságBelföld
A Generali Biztosító közel 20 milliárd forintot fizetett ki az idén vagyonkárokra, amelynek megközelítőleg a felét a lakásokat érintő káresetek tették ki, a napi káresetek száma megközelíti az ezret - közölte a biztosító az MTI-vel.

Selyemrét: január végére lehet új kivitelező
VárosinfóKözéletHelyi hírekHolding hírekCímlapMiskolci Turisztikai Kft.
Bejárást tartott a Selyemréti Strandfürdő területén a Miskolc Holding Zrt. igazgatósági elnöke a felügyelő-bizottság tagjaival illetve a fürdőt üzemeltető társaság képviselőivel csütörtökön. A bejáráson elhangzott, január végén szeretnének szerződést kötni az új kivitelezővel, június 30-ig…

Életfogytiglanra ítélték a gyilkos orvvadászt
KözéletBelföld
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék csütörtökön azt a mozsgói orvvadászt, aki a vád szerint egy természetkedvelőt megölt, egy vadászt pedig súlyosan megsebesített márciusban Magyarlukafa közelében. Az ítélet nem jogerős.

Erősödött a forint
Gazdaság
Erősödésnek indult a forint csütörtök délután a magyar szuverén adósbesorolás kilátásának javítására.

Megerősítette a magyar adósosztályzatot a Fitch
Gazdaság
Megerősítette Magyarország szuverén adósosztályzatait csütörtökön a Fitch Ratings, a besorolások kilátását pedig negatívról stabilra javította, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magyar kormány haladást ért el az államháztartási hiány csökkentésében és az államadósság…
