TALÁLATOK: 761 - 780 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Máris nagyot szólt ByeAlex új dala - az Avason forgatták a klipet! (Videóval)
SzabadidőMiskolcKultúraSzabadidő
Új dallal indítja az új évet ByeAlex és a Slepp, valamint az AK26 formációból jól ismert Giajenno. A dal videóklipjét az Avason forgatták, az alkotók mellett, a szervezésben a Miskolci Egyetem is közreműködött.

Hat gázpalackot hoztak ki a lángoló épületből
HaváriaBalesetHaváriaMegye
Tűz keletkezett egy vendéglátóhely konyhájában Mezőkövesden, a Napfürdő úton január 19-én – tudatta honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Hogyan kerülhet veszélybe a gyerekülésben gyermekünk? (Videóval!)
KözéletKözéletBulvárVilág
Valóban életmentő a gyerekülés, ám az még kevés a biztonsághoz, ha a szülő berakja az ülést hátra, utána meg bele a gyereket. Az pedig elég ijesztő, hogy a vezetőnek fel sem tűnik, mi történik körülötte.

A hejcei katasztrófa áldozataira emlékeznek
MegyeMegye
A tizenhárom évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeznek ma a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. A baleset a kassai repülőtér leszállópályájától alig harminc kilométerre történt. A repülőgépen utazó szlovák katonák közül negyvenketten meghaltak, a katasztrófát egyetlen ember…

Komjádi-kupa: döntőben a Vasas és a Miskolc
SportCsapatsport
A Komjádi-kupa elődöntő mérkőzésén Plézer János együttese pattanásig feszülő izgalmak között győzte le Benedek Tibor csapatát 10-9-re. Az UVSE így a bronzéremért csatázhat a Miskolctól 12-7-es vereséget szenvedő Szombathellyel. A borsodiak így 2014 után szállhatnak újra harcba a Komjádi-kupa…

Mexikói robbanás: 21 halott, 71 sérült
HaváriaHaváriaVilág
Legalább huszonegy ember életét vesztette és hetvenegyen megsérültek pénteken egy megcsapolt üzemanyag-vezeték robbanásában Mexikó központi részén – közölte Omar Fayad, Hidalgo tagállam kormányzója. A hatóságok lezárták a térséget. A keletkezett tüzet órákkal később sikerült eloltani.

Értéket teremteni és közösséget építeni – Elsöprő sikert hozott a hermanos dalfeldologzás
MiskolcOktatásMiskolcSzabadidő
A Miskolci Herman Ottó Gimnázium szerdán debütált We are the World feldolgozása hihetetlen gyorsasággal söpört végig az interneten, és elképesztő népszerűségnek örvend. A klipet két nap alatt több mint 150 ezren látták a Youtube-on, özönlenek a pozitív visszajelzések, az iskolai közösséget méltató…

Február 4-től Pécel és Aszód között szünetel a vonatforgalom
BelföldBelföldKözélet
A Budapest–Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának következő fázisában, február 4-től május 12-ig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, de egészen decemberig hasonló, jelentős korlátozásra kell számítani.

Miskolc felé is járnak majd az új emeletes vonatok
KözéletBelföldMiskolcKözélet
Már 2019 végén menetrend szerint fognak közlekedni a frissen beszerzett, 600 ülőhelyes, 160 km/h engedélyezett sebességű, emeletes KISS vonatok.

Több ezer embert küld el a Tesla, zuhan a cég
GazdaságGazdaságVilág
Több ezer munkahelyet számol fel, és közben növeli a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla, annak érdekében, hogy csökkentse költségeit és nyereséges maradjon tevékenysége.

Ezer forinttal is beérte a rabló – letartóztatta a Miskolci Járásbíróság
KriminálisKriminálisMiskolc
Pénteken elrendelte a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, aki a Centrum Áruház előtti villamosmegállóban fenyegette meg a sértettet, majd pénzt követelt tőle.

Majka egy időre leáll a tévézéssel, és az országot is itt hagyhatja
BulvárBelföldBulvár
Több időt szeretne a családjával és barátaival tölteni Majka, ezért úgy döntött, hogy egy időre leáll a televíziózással.

Robbanótestet találtak egy fővárosi építkezésen
BelföldBelföld
Második világháborús robbanótestet találtak a főváros XI. kerületében egy építkezésen – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje péntek délelőtt az MTI-vel. Korábbi adatok szerint Magyarországon évente átlagban 2500 riasztást kapnak a tűzszerészek. A legtöbb bejelentés…

Modernizál és árakat változtat februártól a Magyar Posta
BelföldBelföldKözélet
Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta.

Újabb képzőművészeti alkotás az Avas Szállón – a múzeum szlogenje
MiskolcMiskolcKultúra
Az érték összeköt bennünket egymással – Möbius-szalag, amin helyi értékeket jelenítettek meg. Ez már a hatodik ilyen nagyszabású projektje a múzeumnak, de hogy mit is jelent, arról Éliás István kurátorral beszélgettünk.

Kásler: a roma szakkollégiumok elősegítik a tehetségek kibontakoztatását
OktatásBelföldOktatásMiskolc
Az emberi erőforrások minisztere szerint a 2011-ben indult Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elősegíti a roma fiatalok tehetségének kibontakoztatását, ezért a szakkollégiumokban végzett munkát folytatni kell.

Horvátországban már hét halálos áldozata van az influenzajárványnak
EgészségügyEgészségügyVilág
Horvátországban december óta csaknem kilencezer influenzás beteget regisztráltak, és már hét halálos áldozata van a járványnak – közölte Vladimir Drazenovic, a Nemzeti Influenza Referencia Központ vezetője pénteken a horvát közszolgálati televízióban (HRT).

A sárga földig lehordta egy hazai buszos a mentősöket – akik épp újraélesztettek (Frissítve!)
BulvárBelföldEgészségügyBulvár
Amíg a mentők egy életért küzdöttek, a buszsofőr kiírt egy kellemes kis posztot a Facebookra, mert nem fért el a mentőautóktól. Meg lett a következménye...

Normát, mintát, rangot ad – Centenáriumi jogászbált rendeznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatásTudományMiskolcKözéletSzabadidő
Miskolcnak komoly hagyománya van a jogászképzésben.
