TALÁLATOK: 821 - 840 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Rekordszámú utas az Északerdő erdei vasútjain
MiskolcKörnyezetMiskolcSzabadidő
Átlépte a 300 ezret az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei vasútjainak összesített utaslétszáma 2018-ban.

Felderítették, mi lett a sorsa a miskolci pénzszállító cégtől elsikkasztott hatszázmilliónak
MiskolcKriminálisMegyeMiskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt három negyven év körüli férfi ellen, valamint egy 61 éves nő ellen különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt.

Bronzérmet szerzett egy miskolci szakács a világbajnokságon
SzabadidőMiskolcSzabadidő
A világ harmadik legjobb szakácsa lett a miskolci Cserei Lászlóné a Luxemburgban tartott világbajnokságon, ahol 70 ország 2500 versenyzője készítette el a saját menüsorát.

Az éttermi élet három szakmája mérte össze szaktudását az V. Schnitta Sámuel Emlékversenyen Miskolcon
MiskolcMiskolcKözéletSzabadidő

Égbolt-imádóknak: januári égi jelenségek
KörnyezetBelföldKörnyezetTudományVilág
Több csodálatos égi jelenségnek is szemtanúi lehetünk a hónap fennmaradó részében, ha kellőképpen lelkesek és szerencsések vagyunk. Lesz teljes holdfogyatkozás, megfigyelhető lesz a Hold – Aldebaran együttállás és a Vénusz-Hold-Jupiter együttállás is.

Kékesi Márton alpesi síző térdszalag-szakadást szenvedett
SportEgyéni sport
Kékesi Márton alpesi síző egy zágrábi műlesikló versenyen térdszalag-szakadást szenvedett.

CSEND? - ÉLET? – Amatőr képzőművészek kiállítása a MüHában
KultúraMiskolcKultúra
Amatőr képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás kedden a Művészetek Házában. A BAK Képzőművészeti Egyesület tárlatában a művészek a Csend? –Élet? kérdésekre keresik a választ képeiken és szobraikban.

Soha nem indult még ilyen erős csapat a Tour de Hongrie-n
SportCsapatsportEgyéni sport
A Cofidis csapata is indul a júniusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.

Terítéken a munkaerőpiaci helyzet – kormányhivatali reggelin a megye meghatározó foglalkoztatói
MiskolcMegyeMiskolcGazdaság
Kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött reggelin látta vendégül a megye reprezentáns foglalkoztatóit és az újságírókat kedden a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal. A rendezvényen a Kormányhivatal bemutatta új pilot projektjét, amely az elkövetkezendő 18 hónapban valósul meg a munkaerőpiacra lépők…

Látványos szakaszban a jezsuita gimnázium bővítése - tavaszra végeznének a munkálatokkal
OktatásOktatásMiskolc
A végéhez közelednek a munkálatok az avasi Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium épületein. Az iskola konferencia-teremmel és szaktantárgyi-termekkel is bővül, ezeket már a következő tanév elején használatba vehetik az intézmény diákjai.

A jeges Tiszából mentettek ki egy tacskót a rendőrök
MegyeMegyeKözélet
A Tokaji Rendőrőrs munkatársai megmentették az otthonából elszökött és bajbajutott kisállat életét és visszaadták gazdájának.

Cipő zöld műfűvel – mi van??
BulvárKözéletBulvárVilágSzabadidő
2018 októberétől folyik a PGA Tour nevű golfverseny, aminek a tiszteletére a Nike úgy döntött, vadiúj cipőt dob a piacra.

Petr Cech bejelentette visszavonulását
SportCsapatsport
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal kapusa, Petr Cech a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy a szezon végén befejezi profi pályafutását.

Szükségállapotot rendeltek el a Tátrában a hó miatt
KözéletKözéletVilág
Szükségállapotot rendelt el kedden a tátrai régióban a szlovák útkezelő vállalat a napok óta tartó havazás és a helyi utakon keletkezett hóátfúvások miatt – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Baltával támadtak a putnoki útonállók
KriminálisKriminálisMegye
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse egy 28 éves férfival és 38 éves helyi társával szemben.

Több 4-es busz jár szombaton
VárosinfóVárosinfóMiskolcKözélet
Forralt Bor és Tepertő Napot rendeznek ugyanis Görömbölyön.

Sikeres bemutatkozás, bravúros pontszerzés a BVSC II. ellen
SportDVTK
A tavaszi első fordulóban bemutatkozott a DVTK asztalitenisz-csapatában a téli friss szerzemény, a női válogatott keret 19 éves kiválósága, Fehér Orsolya. A hazai mérkőzésen – rekord létszámú érdeklődőtől kísérve – sikerült pontot rabolni az esélyesebbnek tartott BVSC II. csapatától.

Hamarosan Olaszországban játszanak a Miskolci Szimfonikusok
KultúraMiskolcKultúra
Január 22-én Ravennában koncertezik a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttes 51 muzsikussal utazik Olaszországba, január 21-én. A Teatro Alighieriben rendezett hangversenyen igazi klasszikus műsort hallhat majd az olasz közönség.

Egyáltalán nem hallja a férfiak hangját egy fiatal nő
EgészségügyEgészségügyVilág
Nem mindennapi betegséggel diagnosztizáltak egy fiatal nőt Kínában: egyetlen férfi hangját sem hallja, míg a nők beszédét tisztán érti.

Elképesztő fotók az osztrák hóhelyzetről!
VilágKözéletVilág
Továbbra is kritikus a helyzet Ausztria egyes tartományaiban a folyamatos havazás miatt.