TALÁLATOK: 91201 - 91220 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Lyukóbánya: amit ma elhordanak…
KözéletHelyi hírekCímlapKörnyezet
Csodálatos természeti környezet, szép panoráma, jó levegő – üdülőparadicsom helyett azonban harmadik világbeli állapotok fogadják a Lyukóbányára betévedőket. Mindenfelé a pusztulás nyomait látni, roskatag házak, elvadult bozótos, szeméthalmok.

Bűnmegelőzési előadás a pszichiátriai otthonban
EgyébBűnügy
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tevékenysége során igyekszik az áldozattá-, illetve elkövetővé válás szempontjából veszélyeztetett csoportok védelmére helyezni a hangsúlyt, illetve minél szélesebb körben rávilágítani az időszakosan felmerülő problémákra.

Hasznosítják a látogatók tapasztalatait a Kocsonyafesztivál szervezői
KözéletKultúraHelyi hírekCímlap
Fesztiválértékelőt tartottak kedden a Kocsonyafesztivál szervezői a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Konferenciatermében. Az eseményen az értékelés mellett a látogatók, valamint a kereskedők, vendéglátósok véleményeit is ismertették, illetve tolmácsolták köszönetüket azoknak, akik…

Másfél órával korábban Debrecenben
SportDVTK
Változott a DVSC-DEAC-DVTK NB II Keleti csoportjában vasárnapra kiírt mérkőzés időpontja, 16.30 helyett 15 órakor fúj a sípjába a játékvezető.

Roma kulturális előadások Miskolc belvárosában
KultúraKözéletCímlap
A roma kultúra, és a cigány színészek napját szeretnék megünnepelni Miskolc belvárosában a Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Romano Teatro Cigány Nemzetiségi Színház tagjai. Az érdeklődők különböző kulturális előadásokat és kiállításokat tekinthetnek meg április 8-án és 16-án.

Kártérítésért perel a stukkós áldozat családja
KözéletHelyi hírekCímlap
Kártérítési pert kezdeményezett Ó. Zoltán (+56) közvéleménykutató családja, mivel a férfit 2008 augusztusában a miskolci belváros egyik épületéről leszakadó stukkó agyonütötte. A család ügyvédje már beadta az ezzel kapcsolatos keresetet a bíróságra.

Véradás a hipermarketben
ÉletmódKözéletHelyi hírek
A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a Miskolci Területi Vérellátó közreműködésével véradó napot tart a Miskolc, Pesti úti hipermarketben április 9-én, szombaton, 11-19 óráig.

Alig mozdult a részvénypiac
Gazdaság
Kis elmozdulással zártak a részvénypiacok a tegnapi kereskedést követően. A DAX mozdulatlanul maradt a 7175-ös szintnél, míg a hazai börze kis emelkedéssel maradt 23500 felett. A vezető papírok közül az OTP tudott meggyőzőbb teljesítményt mutatni, 1.6%-ot tudtak drágulni a papírok. Ugyanakkor a…

A Magyar Posta is segít Japánon
EgyébGazdaságKülföldBelföld
A Magyar Posta ismét együttérző támogatásra kéri ügyfeleit. A „Segítsünk! Magyarország az árvízkárosultakért” elnevezésű feláras bélyeg megvásárlásával minden ügyfél bélyegenként száz forinttal járulhat hozzá a Japánt sújtó természeti katasztrófa károsultjainak megsegítéséhez.

Változás az alacsonypadlós járatok közlekedésében
VárosinfóKözlekedés
Április 9-én, szombaton az 1-es és 1A-s autóbuszok vonalán, a menetrendben meghirdetettek helyett, az alábbi indulási időpontokban fognak garantáltan alacsonypadlós járatok közlekedni.

Elit körbe került a CineFest
KultúraKözéletCímlap
Magyarországon először a miskolci CineFesten lesz nemzetközi ökumenikus zsűri. Az évente, szeptemberben megrendezett Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon így egy a történelmi egyházak képviselőiből álló, nemzetközi ökumenikus zsűri is értékeli majd a filmeket figyelembe véve humanitárius…

Beborult a kapatos biciklikötő
BulvárHelyi hírekKözlekedésBűnügy
Három napi elzárásra ítélte a bíróság azt a 16 éves gesztelyi fiatalembert, aki a közelmúltban a helyi italbolt elől más kerékpárjával oldott kereket. A frissen szerzett bringa feletti uralom azonban kérész-életűnek bizonyult, ugyanis az erősen kapatos férfi „menekülés közben” az utca végi árok…

Épül a szabadidőpark
GazdaságBelföld
Megkezdték a Kavicsos-tó partján kialakítandó szabadidőpark építését Mezőkövesden. A kivitelező cég jelenleg a tereprendezési munkálatokat, valamint a parkolók kialakítását végzi.

Ovis mozgásfesztivál a sportcsarnokban
SportProgramajánló
Óvodások számára szerveznek mozgásfesztivált április 7-én 10 órától a miskolci Generali Arénában, amelyen két kategóriában lehet indulni.

Bővül a Főgáz szolgáltatási köre
GazdaságBelföld
Április 13-án reggel 6 órától a FÕGÁZ Zrt. egyetemes szolgáltatási területe kibővül, így a jövőben országszerte tíz megyében lesz elérhető a társaság szolgáltatása.

Cég előtt olcsóbb lesz a parkolás?
VárosinfóKözgyűlésCímlap
A belvárosi vállalkozók kérését figyelembe véve, amennyiben a képviselők többsége támogatja, akkor a telephely, üzlet előtti parkolóban a cég egy autójára kedvezményes bérletet válthatnak. Az előterjesztésről jövő csütörtökön dönt a miskolci közgyűlés.

Fékezés nélkül szaladt bele
KözéletCímlapKözlekedés
Közlekedési baleset történt szerda reggel a Kiss Ernő és az Ernye bán utcák kereszteződésében. Egy személyautó megállt, hogy átengedjen egy gyalogost, azonban a mögötte közlekedő motoros fékezés nélkül beleszaladt az Opel hátuljába.

Tájékoztató a háztartási munkára létesített munkavégzés alapvető szabályairól
Gazdaság
2010. augusztus 15-étől a természetes személyek között háztartási munkára létesített jogviszony, külön jogszabály alapján, adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásnak minősül.

Bősze Péter halálára
KultúraCímlap
Miskolcon Burkus király volt; a Gül Baba Zülfikárja; Sallós Gáborral, meg Bánó Pállal tercettet énekelt a My Faire Ladyban – városunkban töltött 12 esztendeje alatt 48 produkcióban lépett föl. A régebbi bérlők, hajdani diákok még emlékezhetnek csetlő-botló, tüsténkedő figurájára, sajátos…

Rubik utca Miskolcon?
KözéletKözgyűlésCímlap
A város fejlődését követve a repülőtér térségében lévő északkeleti iparterületen két ingatlannak is nevet adna Miskolc vezetése. Az április 14-ei közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint az egyik a Mechatronikai Park nevet kapná, a másiknál viszont három név is felmerült, de az id. Rubik Ernő a…
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 4559
- 4560
- 4561
- 4562
- 4563
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal