TALÁLATOK: 91861 - 91880 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Sugárszennyezett a vezetékes víz Tokióban
KözéletKülföld
Sugárszennyeződést mutattak ki Tokió ivóvízhálózatában, a terhelés szintje azonban elmarad a törvényben rögzített határértéktől, jelentette az AFP a japán tudományügyi minisztériumra hivatkozva.

Líbia: az amerikaiak még nem léptek
KözéletKülföld
Amerikai tisztviselők jelezték, hogy hadihajóik és repülőik készen állnak arra, hogy résztvegyenek a katonai akcióban, de eddig még nem tették meg. Korábban olyan hírek érkeztek, hogy két F-15-ös szállt fel a Lakenhealth-i légibázisról.

Indul a katonai akció Líbia ellen
KözéletKülföld
Mint megírtuk néhány perce, Rafale típusú francia harci repülőgépek szombaton kora délután felderítő repülésekbe kezdtek Líbia egész területe fölött - közölték Párizsban nem hivatalos francia katonai források. Nem sokkal később Nicolas Sarkozy bejelentette: amerikai, európai és arab vezetők…

Háromból három
SportCímlapDVTK
Vége a mérkőzésnek, tavasszal továbbra is százszázalékos a DVTK. Köszönjük a figyelmet!A Miskolc Televízió felvételét a találkozóról megtekintheti jövő hét elejétől portálunkon.

Folytatódik az Esterházy-kastély felújítása
KözéletBelföld
Aláírták a fertődi Esterházy-kastély felújításának második üteméről szóló támogatási szerződést szombaton Fertődön; a második ütemben mintegy 2 milliárd forintnyi európai uniós támogatást költenek egyebek között a főépületben a kínai lakkszoba restaurálására, a bábszínház helyreállítására, új…

Újra rengett a föld Fukusima térségében
KözéletKülföld
Újabb földrengés rázta meg helyi idő szerint szombaton este Japán északkeleti részét, a földmozgás erőssége az amerikai szeizmológiai intézet (USGS) szerint 5,9 volt, míg Japán források 6,1 erősségű rengést jelentettek.

Líbia: francia gépek derítik fel a légteret
KözéletKülföld
Rafale típusú francia harci repülőgépek szombaton kora délután felderítő repülésekbe kezdtek Líbia egész területe fölött - közölték Párizsban nem hivatalos francia katonai források.

Aláírták a MOB mintegy hatmilliárd forintos állami támogatásáról szóló szerződést
SportGazdaság
A szerződést a mai nap írta alá Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

Kéménybe szorult a betörő – fotóval!
BulvárBelföldBűnügy
Szorult helyzetbe került az az ózdi férfi, aki a kéményen át akart bejutni egy kocsmába. A betörő azzal védekezett, csak egy focilabdáért ment fel...

A bárányok elhallgattak
BulvárBűnügy
A pásztor elhullott bárányait dobálta Hernádvécse külterületén lévő patakba.

Víz Világnapja: március 22.
ÉletmódKultúraKörnyezet
A világ édesvíz-készletei végesek és rendkívül sebezhetőek. Az ember egészsége, jóléte, az ipar, az élelmiszertermelés biztonsága és a mindezek alapján képező ökorendszerek kerülnek veszélybe, ha a vízzel, „mindennapi vizünkkel”, mint természeti erőforrással nem bánunk kellő gondossággal.

Azonnal elfogták a miskolci rablót
KözéletHelyi hírekBűnügy
Pénzt és cigarettát követelt az a miskolci férfi, aki szándékának nyomatékosításra egy bicskát is felmutatott a sértettnek, azzal azonban nem számolt, hogy a buszmegállóban két szolgálaton kívüli rendőr is várakozik.

Csapadékos az időjárás az észak-magyarországi folyók vízgyűjtőin
KözéletHelyi hírekBelföldKörnyezet
Csapadékos az időjárás az észak-magyarországi folyók vízgyűjtő területein, a Sajó vízgyűjtőjén 10-18 milliméter, a Hernádén 8-11, a Bodrog vízgyűjtő területén 5-10 milliméternyi csapadék hullott - tájékoztatta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezető helyettese…

Vasrács mögött a fémgyűjtők
KözéletBűnügy
Újabb fémgyűjtőket gyűjtöttek be és vettek őrizetbe tegnap a rendőrök Miskolcon.

MOL 'freshhh2011' on-line verseny diákoknak
KultúraOktatás
A tavalyi év versenyének sikerére alapozva idén is megrendezik a ‘freshhh2011’ elnevezésű, on-line nemzetközi vetélkedőt. A játék témájában az olaj- és gáziparra fókuszál, jellegében főként műszaki orientációjú. Minden mérnököt szívesen várnak a versenyen, melynek nyelve angol, de nem a…

Hősök tere: magánparkoló lesz a tér végében
KözéletVárosinfóHelyi hírekCímlap
Hónapok óta használja parkolónak néhány autós a Hősök tere és a zsinagóga közötti kavicsos területet. Mivel a kérdéses ingatlan magántulajdonban van, a hatóságok nem járhatnak el az itt álló autók tulajdonosai ellen. Olvasóink jelzései szerint az elmúlt napokban parkolóórát helyeztek ki a tér…

Nyolc órát várakoznak Záhonynál a kamionok
KözéletBelföldKözlekedés
Nyolc órás várakozásra kényszerülnek az Ukrajna felé tartó tehergépjárművek a záhony-csapi határállomáson - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal térségi sajtóreferense szombat délelőtt az MTI-vel.

Árat emel az MVK
GazdaságKözéletHelyi hírekCímlap
Áprilistól drágábban utazhatunk a miskolci buszokon és villamosokon. A 8,7 százalékos átlagos emelés egy négytagú család esetében 1400 forintos plusz terhet jelent, ha mindenki kombinált bérlettel utazik. A bevételek csökkenése és a kiadások drasztikus emelkedése miatt kénytelen árat emelni a…

A honismeret napja Miskolcon
KultúraProgramajánló
Március 23-án délután fél háromkor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egyesület ünnepi közgyűlését tartja a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban (Miskolc, Görgey u. 11. ).

Esik a hó Bánkúton
KözéletIdőjárás
Elkezdett havazni a bükki síparadicsomban, Bánkúton, ahol három centiméteres hó borítja a lejtőket, a hőmérséklet nulla fok alatt van.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 4592
- 4593
- 4594
- 4595
- 4596
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal