TALÁLATOK: 1301 - 1320 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Íme az eredmény: megvannak az I. Adventi Kórusverseny győztesei (Képgalériával)
MiskolcMiskolcKözéletSzabadidő
Mint ismert, idén először, az Advent Miskolc programkínálata színvonalas kórusversennyel bővült.

Salkaházi Karácsony a Művészetek Házában (Képgalériával!)
MiskolcMiskolcKözélet
A Művészetek Háza nézőtere most is zsúfolásig megtelt, a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek karácsonyi műsora előtt, Kriza Ákos polgármester köszöntötte a szépkorúakat.

„Könnyek nélkül nem lehet kibírni” – Táncjáték a kis gyufaárus lányról
KultúraMiskolcKözéletKultúraSzabadidő
Gyönyörű táncjáték egy felnőtteknek írt meséből. A Balázs Győző Református Gimnázium diákjai elkápráztattak, egyszer-egyszer könnyeket csaltak előadásukkal a Művészetek Háza közönségének szemébe. A kis gyufaárus lányt az iskola hagyományos karácsonyi gálaestjén mutatták be, a főpróba után…

Több száz kilogramm tartós élelmiszer és egy tonnányi könyv gyűlt össze a kárpátaljai magyaroknak
MiskolcMiskolcKözélet
Több száz kilogramm tartós élelmiszert és egy tonna könyvet gyűjtött össze Miskolc város önkormányzata és a Diósgyőri Szurkolók Közössége, mellyel a kárpátaljai magyarok karácsonyát szeretnék szebbé tenni. Öt kisebb – 80-90 százalékban magyarok lakta – település részesül majd a karácsonyi…

500 ezer forint adományt kapott a GYEK a Vadászkamarától
EgészségügyEgészségügyMiskolc
Negyedik alkalommal hirdetett vadászatot a Vadászkamara megyei szervezete, melyen félmillió forint pénzadományt gyűjtöttek össze a GYEK kis betegeinek. A pénzadományt jelképező oklevelet szerda délelőtt adták át a megyei kórházban.

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségeiről tárgyaltak Miskolcon
MiskolcPolitikaMiskolcKözéletGazdaság
Kormányzati szereplők, képviselők és polgármesterek tárgyaltak a helyi gazdaságfejlesztés lehetőségeiről szerdán, egy miskolci megbeszélésen. A találkozót Csöbör Katalin országgyűlési képviselő kezdeményezte.

Jótékonysági főzőverseny a Csanyikban
MiskolcMiskolc
Rendhagyó módon nyújtottak segítséget a rászorulóknak az Északerdő Zrt. munkatársai, azokkal a szervezetekkel közösen, amelyekkel napi szinten együttműködnek: főzőversenyt szerveztek, aminek produktumait a MESZEGYI segítségével juttatták el a rászorulókhoz.

Adományokat vitt az István Nádor Borlovagrend a GYEK-be
MiskolcEgészségügyMiskolc
Hatalmas, ajándékokkal megrakott karácsonyi csomagokkal érkeztek szerdán délelőtt a Gyermek Egészségügyi Központba az István Nádor Borlovagrend tagjai. Játékokat, könyveket, plüssfigurákat hoztak, az onkohematológiai osztály dolgozói pedig vacsorát kaptak ajándékba, és 250 ezer forintot költhetnek…

Tizenhat úszóérem Egerből
SportEgyéni sport
A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) úszó szakosztályának sportolói a napokban Egerben, a Pro Agria elnevezésű cikluszáró versenyen vettek részt. Az MVSI edző kollektívája által felkészített fiatalok 16 érmet gyűjtöttek be a három napos viadalon.

Miskolcon elrendelték a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát
VárosinfóVárosinfóMiskolc
Miskolcon, a szálló por koncentrációja átlépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért Kriza Ákos polgármester szerdán elrendelte a füstködriadó tájékoztatási fokozatát – közölte a polgármesteri hivatal. A tájékoztatás szerint az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentrációja túllépte…

Nyilvános pályázatot hirdet a Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetem nyilvános pályázatot hirdet „Étterem és Hallgatói klubok” megjelölésű 4406 m2 alapterületű ingatlan-felépítmény, valamint az épület észak-nyugati homlokzata előtti 1034 m2 méretű terasz bérbeadására munkahelyi étterem és hallgatói klub felújítására és működtetésére 2024.…

A kosárlabdázók is vittek ajándékokat a GYEK-be
SportDVTKCsapatsport
Ebben az évben is megtartotta jótékony célú gyűjtését a karácsonyi ünnepek előtt a DVTK kosárlabda csapata. A szurkolók által felajánlott és a csapat által összegyűjtött adományt, a sok esztendős hagyományt követve, a karácsonyi ünnepek előtt juttatták el személyesen a gyerekekhez a csapat tagjai.

Karácsonyi ünnepség a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatalban
MiskolcMiskolcKultúra
Karácsonyi ünnepséget rendeztek kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal központi épületében. Immár hagyomány, hogy az eseményen mindig egy-egy dolgozó mondja el a gondolatait.

Karácsonyra készülnek az Őszi Napsugár Otthonban is
MiskolcMiskolcKözélet
Több száz idős ünnepelt együtt a gondozókkal és intézményvezetőkkel közösen kedden az otthonban. A műsorban az iskolások és az otthon énekkara idézte meg az ünnep hangulatát.

Újabb utcákat újítottak fel Miskolcon
VárosinfóVárosinfóMiskolcKözélet
Vadonatúj burkolatot kapott a Hold, a Szövő és a Tímármalom utca is. Összesen mintegy 1 kilométer hosszúságú útszakaszt aszfaltoztak le.

"Az érték összeköt bennünket egymással" Évértékelő és díjátadó a múzeumban (Képgalériával!)
MiskolcMiskolcKultúraSzabadidő

A Vörösmarty iskola is ajándékokkal érkezett a Szeretetdobozhoz
OktatásOktatásMiskolcKözélet
Nagy csomagokkal érkeztek a Vörösmarty Mihály Katolikus Iskola 2. a Sakkpalotás diákjai a Szent István téren felállított Szeretetdobozhoz.

Boldog születésnapot - a százéves Ágfalvi László Györgynét köszöntötték!
MiskolcMiskolc
Városunkban hagyománnyá vált, hogy a városvezetés – kifejezve tiszteletét és megbecsülését – felköszönti Miskolc szépkorú polgárait kerek születésnapjukon. Kedden Ágfalvi László Györgynét köszöntötte Kriza Ákos polgármester, századik születésnapja alkalmából.

Eltűnt tinit keres a rendőrség
Kriminális
A Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 15 éves miskolci lány eltűnése ügyében.

Szobrot emeltek Montenegróban Titónak
VilágKözéletVilág
Szobrot emeltek Josip Broz Titónak, az egykori Jugoszlávia „örökös elnökének” kedden Podgoricában, abban a városban, amelyet 1946-tól 1992-ig Titóvárosnak, vagyis Titogradnak hívtak.