TALÁLATOK: 13621 - 13640 | ÖSSZESEN: 125218 darab

"A szurkoló álmodozhat, a játékosnak a pályán kell bizonyítania"
SportDVTK
Szurkolói találkozót tartott a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata a Szinva teraszon csütörtök délután. Vasárnap már mérkőzést játszik a csapat a Vasas vendégeként, a hagyományos, bajnoki rajt előtti eseményre pedig ezúttal közel 200 drukker volt kíváncsi. Bódog Tamás szakmai igazgató mellett a teljes…

A Videoton háromgólos előnyt szerzett idegenben
SportCsapatsport
A Videoton FC 3-0-ra nyert csütörtökön az észt Nomme Kalju vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

"Hogy a kilója?" - Piaci körképünk, nyár derekán
MiskolcMiskolcGazdaság
Határozottan nyár van. Mutatja ezt az is, hogy megjelentek a nyár igazi hírnökei: a színes hazai gyümölcsök. Ha idén még nem csurgott végig a könyöködön az őszibarack leve, nem húzta össze arcizmaidat a meggy savanykás íze, úgy nem is vagy igazán a nyár szerelmese. Muntyán Bernadett jegyzete.

Játékos városkalauz - „Instagram-népszerű” helyek Miskolcon!
MiskolcMiskolcKultúraSzabadidő
Bárhol járunk a világban, mindenhol találunk olyan részeket, amelyeket érdemes megörökíteni. A városokban készült, idilli hangulatú képek rendkívül kedveltek a közösségi oldalakon, az Instagramon is. Miskolc szívében bőven vannak olyan helyszínek, ahol érdemes előkapni az okostelefonunkat vagy a…

A kormány ragaszkodik az átláthatósághoz
PolitikaBelföldPolitikaKözélet
A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nagyobb legyen az átláthatóság a külföldről pénzelt aktivistacsoportok ügyében, ugyanakkor áll a civil törvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás elébe – tudatta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

A nagycsoportos óvodások is kedvezményesen kaphatják meg a vakcinát
EgészségügyEgészségügyMiskolc
Sok szülő dönt a védőoltás mellett, a bárányhimlő ugyanis súlyos szövődményekkel is járhat. Az általunk megkérdezett gyermekorvos szerint sem indokolt, hogy a gyerek átessen a bárányhimlőn. A védőoltást az önkormányzat is támogatja. Az első osztályos gyerekek után a nagycsoportos óvodások is…

Tombol a kullancsszezon
EgészségügyEgészségügyMiskolc
Évről évre visszatérő problémát jelentenek, de az élősködővel szemben még mindig sok a tévhit. Az egyik, hogy meg kell várni az orvost, pedig ezzel ellentétben a kulcs épp a gyorsaságban rejlik. Akár otthon, csipesszel, krémek használata nélkül kell kirántani az élősködőt a bőrből. A kullancsok…

„Az ellenőrzéseink során is tapasztaljuk: nagyon sok területen javult a helyzet”
MiskolcVárosinfóMiskolcKözélet
– Több a szemétszállítási szerződés és a beoltott kutyák száma, a közös járőrözések a megelőzésben játszanak fontos szerepet, és a rendőrségi statisztikák is megerősítik: kevesebb a közterületi bűncselekmény – nyilatkozta lapunknak a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) újonnan megválasztott…

A hétvégén többfelé 25 fok alatt marad a hőmérséklet
BelföldBelföldEgészségügyKörnyezetKözéletSzabadidő
A hétvégén mindenhol megszűnik a kánikula: mindenütt 30 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok, többfelé csak 22 fokig melegszik fel a levegő.

Dolgozik a MIVÍZ, korlátozzák a forgalmat a kereszteződésben
VárosinfóVárosinfóMiskolcKözélet
Forgalomkorlátozásra és útszűkületre kell számítaniuk az autósoknak hibaelhárítási munkák miatt most vasárnap reggel 8 órától a Soltész Nagy Kálmán utca-Vörösmarty utca kereszteződésében.

Koktél sütibe zárva: Mojito-s sajttorta recept
SzabadidőSzabadidő
Lehet „virgin” vagy alkoholos változat, az íze mennyei lesz, és biztos, hogy nagy sikert fogunk vele aratni, ha elkészítjük. Nem egy ötperces recept, viszont nem is túl bonyolult, így mindenképpen érdemes kipróbálni.

Megvan a jégkorongliga új névadó szponzora
SportDVTK JegesmedvékCsapatsport
A 2017/18-as szezontól Erste Ligának hívják az első osztályú férfi jégkorongbajnokságot.

Borsodban is lesz időközi választás vasárnap
PolitikaBelföldMegyePolitika
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Hácson, Kunpeszéren és Pusztaradványban polgármestert, Orgoványon községvezetőt és helyi képviselőket is választanak.

Már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt
BelföldBelföldKözélet
A kedvezmény 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt is lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Brit tudósok megállapították: a nyári szünidő rosszat tesz a gyerek egészségének
OktatásOktatásVilágSzabadidő
– állítják brit kutatók, akik szerint a legtöbb vakációzó diák a képernyő előtt ülve tölti napjait, és közben a tanév alatt szerzett minden edzettségét elveszíti…

Legnagyobb történelmi játékaira készül a Diósgyőri vár
MiskolcMiskolcKultúraSzabadidő
Legnagyobb történelmi játékaira készül a Diósgyőri vár július 29-30-án. A XVIII. Középkori Forgatagon a várjátékok kedvelői sok újdonságra, valósághű viadalokra és mulatságra számíthatnak középkori módra. A Diósgyőri vár ezen a hétvégén egy nyüzsgő középkori udvarrá változik, a Lovagi Tornák Terén…

Együtt filmez Renée Zellweger, Sarah Jessica Parker és Isabella Rossellini
KultúraKultúraVilágSzabadidő
Renée Zellweger, Isabella Rossellini, Simon Baker és a rapper Common is csatlakozott Sarah Jessica Parkerhez a Best Day of My Life című romantikus dráma szereplőgárdájában.

A hét eleji viharok 500 millió forint értékű károkat okoztak
KözéletBelföldMegyeMiskolcKözélet
A hétfői és a keddi viharokat követően a biztosítókhoz csaknem 4000 kárbejelentés érkezett, ezek előzetesen becsült értéke megközelíti az 500 millió forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.

Nem csak stadion, csapat is épül Diósgyőrben – bajnoki felvezető
SportDVTK
A hétvégén elrajtol a labdarúgó NB I 2017/2018-as szezonja, a Diósgyőri VTK az előző bajnokság bronzérmese, a Vasas ellen kezdi meg szereplését vasárnap, idegenben. Bódog Tamás vezetőedző folytatja a tavasszal elkezdett munkát, fiatal, tehetséges csapatot igyekszik összegyúrni, amely a felkészülési…

Három évig kerülgették egymást, a Tinder végül közbeavatkozott
BulvárKözéletBulvárVilág
A Tinder nevű alkalmazás üzemeltetői saját kezűleg avatkoztak közbe két felhasználójuk kapcsolatába, mert nem bírták tovább nézni a fiatalok három éve húzódó szerencsétlenkedését.