TALÁLATOK: 1541 - 1560 | ÖSSZESEN: 125218 darab

„A túlélésért való küzdelem a legfőbb feladat” – Jó embert keres a Miskolci Nemzeti Színház
KultúraMiskolcKözéletKultúra
Bertolt Brecht zenés példázatát mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban december 7-én. A Jóembert keresünk tanmese jóságról, erkölcsről, szerelemről, barátságról, ami a kételkedőket megerősíti, az erőseket pedig igazzá teszi.

Hétköznapi Mikulás – Különleges kiállítás a MüHában
MiskolcMiskolcKultúraSzabadidő
Különleges kiállítás nyílt meg szerdán este Hétköznapi Mikulás címmel a Művészetek Háza Galériájában: a fotókon rendhagyó helyszíneken, vicces szituációkban mutatják be a nagyszakállút.

Pozsgai Zsolt alkotása nyert a Monacói Nemzetközi Filmfesztiválon
KultúraKultúra
Pozsgai Zsolt drámaíró, színházi és filmrendező Megszállottak című alkotása kapta a legjobb játékfilmnek járó fődíjat a Monacói Nemzetközi Filmfesztiválon.

Miskolcra érkezett az „Ez sör! – A sernevelőtől a sörgyárig” vándorkiállítás (Képgalériával!)
MiskolcMiskolcKözéletKultúraSzabadidő

Kijavított lépcső, újraaszfaltozott járda
VárosinfóVárosinfóMiskolc
Újabb fejlesztések valósultak meg Eperjesi Erika önkormányzati képviselő körzetében, ezekről csütörtökön számolt be portálunknak a politikus.

"A digitális ügyintézésé a jövő" – egyetemi konferencia a modern technológiákról
OktatásOktatásMiskolc
Az e-ügyintézés jelenéről és jövőjéről rendeztek konferenciát csütörtökön, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán. A szakmai rendezvény egyik célja a területen felmerülő problémák feltérképezése és megoldási lehetőségek keresése volt.

A rendőrség "példátlan méretű" erőszaktól tart szombaton Párizsban
VilágPolitikaKözéletVilág
David Le Bars, a legjelentősebb francia rendőrségi szakszervezet, az SPCN főtitkára szerint a városi gerilla és egyéb erőszakos események "teljesen példátlan méreteket" ölthetnek szombaton Párizsban a sárgamellényes mozgalom újabb országos tiltakozónapján. A rendőri vezető elítélte azon "felelőtlen…

Örömtől ragyogó gyermekarcok a Miskolci Nemzeti Színházban (Képgalériával!)
MiskolcMiskolcKözéletSzabadidő
Boldog gyerekzsivaj töltötte be a Nagyszínházat a Mikulás-ünnepségen. Előbb egy kis tízóraival várták a több mint 450 gyermeket, akik már alig várták, hogy megnyíljanak a nézőtérre vezető ajtók.

Újabb baleset ittas vezetés miatt...
MegyeMegyeKözélet
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az adventi időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére: 14 ittas sofőrt szűrtek ki a múlt héten.

Theresa May szerint vagy megállapodás nélküli Brexit lesz vagy semmilyen
PolitikaPolitikaVilág
A brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló jelenlegi megállapodás parlamenti elfogadásán kívül csak két lehetőség van: az Egyesült Királyság vagy megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, vagy "egyáltalán nem lesz Brexit".

Beváltotta a reményeket az országos jégkármérséklő-rendszer
GazdaságBelföldGazdaság
A gazdálkodók az idén 22,5 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami 70 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és majdnem 50 százalékkal marad el az elmúlt 5 év átlagától – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a tapasztalatokról tartott sajtótájékoztatón.

A tudás és a közösség campusa - Nyílt napok a Miskolci Egyetemen (Képgalériával)
MiskolcOktatásMiskolc

Marvel rajongók, megérkezett a ti Mikulásotok is! Itt a Marvel kapitány újabb előzetese
KultúraKultúraVilágSzabadidő
Itt az új trailer, melyben végre teljes pompájában látható a Marvel filmes univerzumának legerősebb szuperhőse.

Már 773 ezren vettek részt a családok védelméről szóló nemzeti konzultációban
KözéletKözélet
Már 773 ezren töltötték ki a családok védelméről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának.

Női kézilabda Eb: Laurencz László büszke a magyar válogatottra
SportCsapatsport
A magyar női kézilabda-válogatott 32–26-ra legyőzte Spanyolországot a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így két pontot visz magával a középdöntőbe. Laurencz László korábbi szövetségi kapitány büszke a magyar női kézilabda-válogatottra, amely szerda este hat góllal…

Meghirdették a Magyarország étele 2019 és az Okés Országos Közétkeztetési szakácsversenyeket
KözéletEgészségügyOktatásKözélet
Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete meghirdette a Magyarország étele 2019 szakácsversenyt, valamint az Okés Országos Közétkeztetési szakácsmegméretést.

Ön látta ezt a lányt?
MegyeMegyeKözélet
A kazincbarcikai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 16 éves lány eltűnése ügyében.

Simán verte a franciákat az Aluinvent DVTK az Európa Kupában
SportDVTK
Az Európa Kupa csoportjának 5. fordulójában az Aluinvent DVTK szerdán este, hazai környezetben magabiztosan győzte le a francia Nantes Rezé együttesét.

A calabriai maffia kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe Európában és Dél-Amerikában
VilágKriminálisVilág
Az olasz maffia calabriai ága, a hírhedt 'Ndrangheta kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe összehangolt műveletek keretében Európában és Dél-Amerikában - jelentette be szerdán az Európai Unió igazságügyi koordinációs szerve (Eurojust).

DVTK: Elkezdődött a párbeszéd a szurkolók és a klubtulajdonosok között
SportDVTK
A DFC Kft mai taggyűlése előtt vállaltuk, hogy a Diósgyőr-szurkolók, illetve egyesületük javaslatait önkormányzatunk, és a Miskolc Holding Zrt. nevében képviselni fogjuk tulajdonosi körben is. Örömünkre szolgál, hogy a DSZK Egyesület javaslatai közül kettőt – a belvárosi jegyértékesítés lehetőségét…