Ugrás a tartalomra

#otthonalegjobb – szobakoncertet adott a Holdviola

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. április 06. hétfő 19:13
Egyik legismertebb dalukat gondolták újra, és zenészekkel, valamint a Fazekas gyerekkórus néhány tagjával kiegészülve üzenik: most otthon a legjobb!

Tárogató- és tekerőszólammal, valamint az éppen Abu Dhabiban tanuló Bognár Lili énekével indul a dal. A bánat utcát jól ismerjük, rádióműsorokban, zenecsatornákon rendszeresen adják, koncerteken több százszor eljátszotta már a zenekar – ilyen felállásban azonban, mint most, még soha korábban. Kellett ehhez azonban a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet, majd bevezetett kijárási korlátozás. De nem csak ez adta a feldolgozás apropóját.

Peti (Farkas Péter, a zenekar alapítója) vette észre, hogy éppen 10 éve mutattuk be ezt a dalt A Fonogram Magyar Zenei Díjátadó gálán – mondja el a minap.hu érdeklődésére Gál Lajos, a Holdviola gitárosa. – Úgy döntöttünk hát, hogy készítünk egy új változatot, amivel a mostani helyzetre is reflektálunk.

Az ötlettel először a Fazekas gyerekkórus vezetőjét, Balásné Molnár Ildikót keresték meg, hiszen egykor az ő előadásuk „ihlette” meg Farkas Pétert a Bánat utca feldolgozásához.

– Nyitott szívvel álltak a megkeresésünkhöz. Nyolcan – név szerint: Ambrus-Tóth Liliána, Demeter Petra, Halász Virág, Kósa Keve, Lukács Noémi, Módis Marcell, Szabó Rebeka, valamint Vanyó Virág – vállalták, hogy otthon feléneklik a dalt. Az Anima Vonósnégyessel szintén régi a kapcsolatunk, ők is örömmel csatlakoztak. Kováts Marcell (tárogató, tekerő) közreműködése nélkül sem készülhetett volna el ez a rendkívüli produkció – hangsúlyozza Gál Lajos.

A dalhoz született egy új szlogen is: #otthonalegjobb. Ezzel azt üzeni a zenekar, hogy találja meg mindenki az otthon biztonságában azt, ami számára kedves, ami örömet okoz neki. – Mi ehhez igyekszünk hozzájárulni – teszi hozzá.

A cél tehát az volt, hogy a „felfrissített” közönségkedvenc dallal egy kis vidámságot varázsoljanak azok szívébe is, akik kevésbé jól élik meg a mostani nehéz helyzetet. Hiszen – ahogy a dalban is elhangzik –:

„rád talál a boldogság/tiszta felhőn, szállj madár/bármi volt is, már ne bánd/ne is gondolj rá!”.

Nem kell aggódnunk a jövő miatt tehát, már csak azért sem, mert a zenekar sem engedi el a kezünket: több rajongójuk jelezte, hogy a Mikor lesz már nyár című dalt is dolgozzák fel valamilyen formában. Ha ígéretet nem is kaptunk rá, mindenesetre egy komoly megerősítést igen!

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!