Dudás Imrét, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét nem nyomasztotta az unalom a kijárási korlátozás alatt. – Természetesen hiányzik a találkozások mosolya, egy kis évődés a renitensekkel, ami jellemző rám, remélem, hamarosan újra diákzsivajtól lesz hangos az iskolánk. Az állandó vezetői ügyelet miatt hetente két napon reggel 8-tól délután 4 óráig be kellett járnunk az iskolába. Kevés ember volt ugyan bent, de mindig adódott valamilyen tevékenység. Nekem ráadásul online a saját szakóráimat is meg kellett tartanom. Amikor otthon voltam, online platformokon folyamatosan voltak vezetői egyeztetések. Az én feladatom volt az elektronikus napló ellenőrzése, például a tanárok adnak-e házi feladatot. Régóta terveztük, de most végre megoldottuk, hogy a Moodle Szervert használjuk. A munkavégzés nem volt sokkal másabb, mint március közepe előtt, inkább a problémák voltak másak. A legnehezebb a dolgozatok javítása volt, mert előfordult, hogy egy gyerek tíz fájl formájában továbbította a dolgozatát, és ezeknek a letöltése, elforgatása nagyon sok időt vett igénybe. Nem volt több szabadidőm, sőt... Az érettségi előkészítése óta már minden nap bejárok, így a karanténélmény megszűnt. Szerencsés helyzetben vagyok, mert nekem a hobbim is az iskola. Mivel azonban kertes házban lakunk, nem éreztünk bezártságot. A kertben bőven lenne feladat: fűnyírás, kertásás, fametszés, sajnos ezeket idén is elhanyagoltam. Egy-két szalonnasütést azonban már az időjárás is megengedett nekünk.
Prohászka Fanni, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze erre az időszakra hazament a családjához. – Eleinte nehéz volt mit kezdeni a hirtelen megváltozott élethelyzettel, egyik napról a másikra megszűnt a színházi munka, és teljesen el kellett vonulni, de nem volt kérdés számomra, hogy ez a felelősségteljes hozzáállás, és ha nehéz napjaim voltak, arra gondoltam, hogy ezzel emberek életét óvjuk meg, és ez a minimum, amit meg kell tennünk. Nagyon hiányzott a munka, a rendszeresség, a személyes találkozások, egy-egy mozi, úszás, a programok, hogy egyáltalán legyen miért és hova kiöltözni kicsit. Hullámzóan viseltem a helyzetet: pillanatokra tudtam élvezni a befelé figyelést, a tavaszt, a természetet, az önmagammal való szembesülést és a lelassulást. Amikor azonban az egész világ együtt nyögi a terheket, és jellemző a bizonytalanság, akkor nehéz mindig pozitívnak és produktívnak maradni, szóval egy idő után próbáltam nem haragudni magamra, ha nem sikerült. Jól esett, hogy sokat olvastam, ukulelén gyakoroltam, ami a bohócdoktor munkámhoz is jól jön, videókat készítettem, sétáltam a közeli Duna-parton, görkorcsolyáztam, ami visszaidézte a kisiskolás itthoni időszakot, és sokat telefonáltam a barátaimmal, kölcsönösen tartottuk egymásban a lelket, amikor elkeseredtünk.
Barkóczi István vállalkozó, a Fux Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója hasznosnak ítéli meg az elmúlt két hónapot. – Átértékeltem néhány dolgot: megtanított, hogy mi fontos az ember életében. Picit befékeztem, több időt töltöttem a családdal. A munkamániám ellenére rájöttem arra, hogy az ember hiába épít harminc évig egy céget, semmit nem ér, ha jön valami, ami pillanatok alatt rommá dönti az egészet. Édesanyám mindig azt mondta, hogy csak háború ne legyen. Ezt valójában még csak most értettem meg, amikor sok olyat megéltem, amit soha nem gondoltam volna. Családomban változás állt be, mert január 17-én megszületett a negyedik unokám, Eszter lányomnak az első gyereke: Marcell. Aktív nagypapa vagyok, játszom vele és tologatom a babakocsiban. Mikor a gyermekeim megszülettek, nem tudtam annyit lenni velük, mint az elmúlt két hónapban a legifjabb unokámmal. Emellett sokat főztem, ez korábban is érdekelt. Soha nem jártam ennyit boltba, mint most. Rendszeresebben edzettem, mint korábban és most a családdal együtt: szaunázunk, úszunk, futópadon gyalogolunk. Sokkal többször ülök ki a teraszra, olykor rágyújtok egy szivarra, kibontok egy bort és a lényeg, hogy magamhoz veszek egy könyvet, olvasok.
Pataki János festőművész vágyik az emberi kapcsolataira. – Visszagondolok édesapámra a szegedi suszterműhelyében, testvéreimre, barátaimra, akik szeretnek. Most egymástól elszakítva élünk, és most közelebb érzem magamhoz a barátaimat: a pilótákat és az ejtőernyősöket is. Ezt az időszakot azért adta a gondviselés, hogy kilendítsen engem egy kicsit az életemből, gondolkodásra, összegzésre késztessen. Jól csináltam-e eddig, amit csináltam, megfeleltem-e az élet adta lehetőségeknek? Ebben a két hónapban úgy éreztem, jobban hasonlítok a többi emberhez, hiszen mint alkotó, alapvetően másképpen gondolkozom, mint ők. Most azonban közösen éljük meg a félelmet, az elmúlás érzését. Az ifjú éveimet élem így, nyolcvanhét évesen. Mindig is a munkámat tartottam a legszebb és a legnagyobb kötelességemnek. Ezt az időszakot intenzívebben éltem meg, többet dolgoztam. Egy tízéves időciklus végén vagyok. Festmény, olykor rajz is készült, aminek darabjai játékosak, bizarrak és szenvedélyesek. Ha falra kerülnek, az őrület és a játékosság jut az ember eszébe róluk.
Lichy József ügyvéd élvezte a hétköznapok nyugalmát, és közelebb került kamasz gyerekeihez. – Esténként nagy közös tévézéseket tartottunk a családdal, mert a munkából már fél 5-kor hazamentem a megszokott fél 7 helyett. Nagyon élveztük a négyfős családi életünket, ami sokkal komplexebb volt ezen idő alatt. Nem kellett hamar lefeküdnünk aludni, mert nem kellett korán kelnünk. Feleségem szigorú volt, és nem engedte ki tizenhét éves lányunkat és tizenhárom éves fiunkat, hiába ágáltak ez ellen. Fonyódligeten van nyaralónk, ahova lementünk az ünnepekre. A megszokott életvitel nem lelassult, hanem meg is állt. Nem sokkal a karantén elrendelése után egyik reggel döbbentem rá, hogy milyen nyugalommal ülünk négyen a reggeliző asztalnál, és teljesen más témákról beszélgetünk, mint egyébként szoktunk. Szó esik a nagyszülőkről vagy akár múlt nyári élményekről. Kényelmesebb, de egyhangúbb is lett az élet. Munkámban az elmúlt két hónapban utolértem magamat, mert naphosszat ülhettem az irodában és írhattam. A tárgyalások megszűntek, jóval kevesebb nyomozati kihallgatás van és az ügyfelek sem telefonáltak. Életem utolsó tizenöt-húsz évében nem volt olyan nyugodt két hónapom, mint most. Nem is bánnám, ha ezek megismétlődnének, természetesen vírus nélkül.
