Ugrás a tartalomra

közlekedés

Megállóhely-visszahelyezések a Szentpéteri kapuban
Miskolc
Kedden visszahelyezik az Álmos utca és a Levente vezér utca mindkét irányú buszmegállót oda, ahol eredetileg is volt az útfelújítás előtt.
Mutatjuk a legfrissebb közlekedési információkat Miskolcon
Miskolc
Pénteken is több útszakaszon kell forgalomkorlátozásra számítani Miskolcon.
Decembertől közvetlen München–Miskolc járatot indít az osztrák vasúti társaság
MiskolcVilág
Az osztrák állami vasúttársaság, az ÖBB szerdai tájékoztatása szerint a decemberi menetrendváltástól, vagyis december 13-tól Railjet vonatok közlekednek majd München és Miskolc között - adta hírül a Telex, a Public Transport Fan Facebook-oldal bejegyzése alapján.
26-os főút felújítása Miskolcon_ml
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni csütörtök reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda és a Magyar Közút tájékoztatása szerint folytatódik az útfelújítási program a városban és több ponton hibaelhárítást is végeznek.
Változik a közlekedés rendezvény miatt szombaton
Miskolc
Október 17-én, szombaton katonai felvonulást tartanak a belvárosban. A rendezvény miatt napközben villamospótló autóbuszok közlekednek a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között, valamint a térségben közlekedő autóbuszok terelt útvonalon és megállóhely-módosítással járnak.
26-os főút felújítása Miskolcon. Fotó: Mocsári László
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda és a Magyar Közút tájékoztatása szerint folytatódik az útfelújítási program a városban és több ponton hibaelhárítást is végeznek.
Forgalmas miskolci kereszteződésben nyúlnak hozzá a jelzőlámpákhoz
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Dolgoznak a Kis-Hunyadon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
26-os út belső sáv aszfaltozása
Van, ahol a befejezéséhez ért az aszfaltozás
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról péntek reggel.
Csütörtök reggel is a város több pontján végeznek útfelújítási munkálatokat
Miskolc
A Miskolci Városgazda és a Magyar Közút útfelújítási és hibaelhárítási munkálatai miatt fokozott óvatosságot kérnek a közlekedőktől.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Nem működnek a jelzőlámpák három napig ebben a miskolci kereszteződésben
Miskolc
Útfelújítások, lezárások és meghibásodott jelzőlámpák nehezítik a közlekedést Miskolcon október 7-én.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Forgalomkorlátozások és útlezárások Miskolcon: több helyen nem működnek a lámpák
Miskolc
Útfelújítások, lezárások és meghibásodott jelzőlámpák nehezítik a közlekedést Miskolcon október 6-án.
34-es busz Bodótető. Fotó: MVK Zrt.
Kedden változik két miskolci busz megállóhelye
Miskolc
Kedden ideiglenes megállóhely-változás várható a 11-es és 34-es autóbuszok vonalán.
Így indul a hétfő: forgalomkorlátozások és útburkolati munkálatok Miskolcon, több útszakaszon is változik a közlekedési rend
A Kis-Hunyad utcában ivóvízvezeték-rekonstrukció zajlik, folytatódik a 26-os főút és több városi út felújítása is, miközben számos helyszínen közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatokat végeznek.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Október 4-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek.
Éjszakai, zajjal járó munkavégzés várható a miskolci vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolc-Szerencs, Budapest-Miskolc, Miskolc-Hidasnémeti és Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalon kell számítani éjszakai munkálatokra októberben.
fotó: Mocsári László
Folytatódnak Miskolcon az útfelújítási munkálatok, mutatjuk, hol
Miskolc
A Miskolci Városgazda fokozott óvatosságra inti a közlekedőket péntek reggel a városban folyó útfelújítási és hibaelhárítási munkák miatt.
26-os főút felújítása Miskolcon. Fotó: Mocsári László
Újabb üteméhez ér a 26-os főút felújítása Miskolcon – több helyen forgalomkorlátozásra kell számítani
Miskolc
Újabb forgalmas miskolci útszakaszon kezdődnek munkálatok: október 1-jén a 26-os főút felújításának utolsó üteme is elindul. Emellett több utcában zajlik aszfaltozás, útjavítás és hibaelhárítás, ezért több helyen is lassulásra számíthatnak az autósok.
Menetrendváltozás a 20B-s autóbuszvonalon
Miskolc
Csütörtöktől csak munkanapokon közlekednek a 20B jelzésű autóbuszok.
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, óvatosan közlekedjenek!
Miskolc
Szerda reggel újabb szakaszához érkezik a 26-os főút miskolci szakaszának felújítása és több kisebb utcában folytatódnak a munkálatok, ezért a Városgazda fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől.