Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 11041 - 11060 | ÖSSZESEN: 43694 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Tizennégy ország borászati szakembereinek tudományos találkozóját rendezik meg a Tokaj-Hegyalja Egyetemen, immár második alkalommal.
Cikk
Jellemzően csak akkor kerül bele egy-egy történés a hírekbe, ha valami félresikerül, hiszen ha valami tökéletesen működik, akkor az nem bír hírértékkel, mert az a normális alapállás. Nincs ez másként a szexuális életben sem. Addig mindent természetesnek veszünk, amíg egyszer csak valami el nem romlik, vagy szerencsétlenül nem alakul. (Támogatott tartalom.)
Cikk
Tragikus haláleset hírére ébredt múlt vasárnap reggel Miskolc lakossága. Egy pincesori szórakozóhely előtt, előzetes szóváltást követően, megszúrtak egy 16 éves arnóti fiút. A gyanúsított egy 20 éves, vattai férfi. A 16 éves fiú életét sajnos már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. Hogyan lehet feldolgozni egy ilyen tragédiát a barátoknak, iskolatársaknak, a családnak? Erről beszélgettünk a Miskolc Televízió Kilátó című közéleti magazinműsorában Tóth Andrea pszichológussal, krízisintervenciós szakemberrel.
Cikk
Életének 85. évében meghalt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője.
Cikk
Csípős reggel után napos csütörtök.
Cikk
Az első negyed ugyan még az olasz vendégek fölényét hozta, de aztán fokozatosan magára talált a piros-fehér csapat, és három etapot megnyerve megérdemelten szerezte meg 70-63 pontra győzelmet.
Cikk
Életének 79. évében, október 15-én elhunyt egykori NBI-es játékvezető, mérkőzésellenőr, a B-A-Z Vármegyei Kosárlabda Szövetség tiszteletbeli elnöke.
Cikk
A legjobban teljesítő csapatokat értékes ajándékok várták, a győztesek pedig egy évig birtokolhatják a vándorserleget.
Cikk
A leromlott ingatlant több mint kétmilliárd forintért hirdeti az Universitas Miskolcinensis Alapítvány.
Cikk
A létesítmény hatos számú támasza a dilatációs szerkezet hibája miatt átázott és olyan rossz állapotba került, hogy két évvel ezelőtt súlykorlátozást kellett elrendelni a hídon.
Cikk
A Kocsonyafesztivál25 első sajtónyilvános eseményén jelentették be Hollóháza jövő évi részvételét.
Cikk
Az építési munkák szeptember végén kezdődtek és várhatóan november első felében készülnek el.
Cikk
A Hell Energy Magyarország Kft. csütörtöktől legfeljebb két-három hétre felfüggeszti a B-vitaminokat is tartalmazó Hell energiaitalok gyártását az Európában tapasztalható B-vitamin-hiány miatt.
Cikk
Ebben az évben már második alkalommal gyűjt tartós élelmiszert vagy erre költhető pénzadományt a Magyar Vöröskereszt miskolci szervezete és a Miskolci Egyetem az élelmezési világnaphoz csatlakozva.
Cikk
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, az egészséges életmódra és a korai felismerés fontosságára hívták fel a figyelmet kedden a Miskolci Egyetemen tartott rózsaszínű sétán.
Cikk
Magyarország kezdeményezésére jött létre az 1970-es évek végén az október 16-ai élelmezési világnap.
Cikk
A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, férfi Keleti-csoport első fordulójában a DMSE otthonában vendégeskedett és magabiztosan nyert a Miskolci Egyetem csapata.
Cikk
Esővíz folyt a villanykapcsolóból egy lakóházban, annak a férfinek a vízszigetelési tevékenysége miatt, aki ellen a Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt.
Cikk
A verseny hihetetlenül szoros volt, de végül a miskolci Spider mentőcsoport híres kutyája vitte el a pálmát.
Cikk
A FoxPost automatákon keresztül október hónapban ingyenesen adhatják fel a segítők adományaikat a bohócdoktoroknak.