Ugrás a tartalomra

Megújul a Szinvapark előtti terület

Létrehozva
Az építési munkák szeptember végén kezdődtek és várhatóan november első felében készülnek el.
Kép
Fotók: Mocsári László

Feltört burkolat, üres virágágyások – így néz ki jelenleg a Szinvapark előtti teresedés. Ez is csak azoknak látható, akik belesnek a paravánok mögé, a munkaterületet ugyanis lekordonozta a kivitelező. A bevásárlóközpont vezetésétől megtudtuk, a mostani munkák szeptember végén indultak el, céljuk pedig az épület környezetének átfogó felújítása.

– A Szinvapark szeptemberben ünnepelte fennállásának huszonnegyedik évfordulóját, időszerű volt tehát a korszerűsítés. A mostani munkák során elbúcsúzunk a régi, narancssárgás burkolatoktól, azokat a mostani trendeknek megfelelő fehér-szürke járólapok váltják, magasabb minőségű és esztétikusabb lesz tehát a terület. Ezen felül a parkolóházból a Media Marktba vezető lépcsőházat is teljesen újjáépítjük – mondták hozzátéve: a terecske felújítása november első felére, a lépcsőházé pedig inkább a következő hónap második felére készül majd el terveik szerint.

A 2001 szeptemberében nyílt komplexum Miskolc másodikként megnyíló nagy, belvárosi bevásárlóközpontja volt a Miskolc Plaza után (ami egyébként jelenleg szintén felújítás alatt áll). A Szinva partján található épület rekonstrukciója egyébként még 2018 végén kezdődött a homlokzat részbeni átépítésével, valamint a földszint teljes felújításával.

Amint megtudtuk, a munkát ezután lassította a covid világjárvány és az azt követő válság is, ám mivel a tulajdonos Raiffeisen Ingatlan Alapnak kiemelten fontos a bevásárlóközpont, az elmúlt évek sem teltek el „dolog” nélkül, például: újra szigetelék a tetőt, megújították a teljes hűtő-fűtő rendszert.  

Kép

– Idén még a panorámalift környékét tervezzük korszerűsíteni. Itt szeretnénk cserélni majd a kétezres évek elején oly’ népszerű faburkolatokat, és üvegre cserélnénk a galéria felvezető lépcsősor korlátjait, valamint a tájékoztató feliratokat is frissítenénk – árulták el a minap.hu-nak.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.