Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 20561 - 20580 | ÖSSZESEN: 43232 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A költő életművét bemutató kiállítást rendkívüli érdeklődés övezi, a csoportok fogadására kijelölt időpontok már előzetesen be is teltek - tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza.
Cikk
Napsütéses csütörtöknek nézünk elébe.
Cikk
Balogh Ildikó ötven alkotást hozott el szülővárosába, Miskolcra, ezek február 17-éig tekinthetők meg az Ifiházban.
Cikk
Négy hónapra lezárják az átmenő forgalom elől a Dayka-átkötéshez kapcsolódó beruházás bontási és építési munkái miatt a Meggyesalja utca - Reményi Ede utca - Rácz György utca közötti útszakaszt.
Cikk
A Szolártsik téri területen álló kőszínpad tetőszerkezetének megépítésének céljából, –sajtótájékoztató keretén belül – adták át a kivitelezéshez a munkaterületet a nyertes vállalkozónak. A Borkuti László, a városrész önkormányzati képviselője, a beruházásban közreműködők jelenlétében tartotta meg a kivitelezés előtti utolsó egyeztetést.
Cikk
A döntés némiképp meglepő, ugyanis a nyilatkozatai alapján úgy tűnt, hogy inkább a folytatás felé húz - ugyanakkor egyelőre még korai lenne ezt a döntést véglegesnek elkönyvelni, tavaly is hamar meggondolta magát.
Cikk
Kigördült a gyárból kedden a Boeing utolsó 747-ese, ismert nevén Jumbo Jet, a cég 54 év után állította le a repülőgépmodell gyártását.
Cikk
Elindult a nevezés a balatoni nyár legnagyobb vízi futamára, a Hervis Balaton-átevezésre. Az első 800 jelentkező extra kedvezményt kap - írja az MTI.
Cikk
Az üzemből 650 embert küldenek el.
Cikk
Lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 50 és egy 31 éves helyi férfival szemben.
Cikk
A decemberi menetrendváltás óta beérkezett utasjelzések, lakossági észrevételek, valamint szakmai döntések alapján a vasúttársaság február elejétől néhány vonalán módosítja a menetrendeket.
Cikk
Sokszor érzel kellemetlen puffadást, teltségérzetet és „bugyborékolást” a hasadban? Ezek lehetnek a puffadás problémájának következményei, ami nem más, mint egy olyan nyavalya, amely gyakran a rossz étkezési szokások következménye. (Támogatott tartalom.)
Cikk
Szerdai közleményükben azt írták, hogy február 4-étől változik az 1VP jelzésű villamospótló, a 3A-s, a 4-es, a 14-es, a 31-es, a 35R-es, a 43-as, a 44-es, a 12G, és a 35G-s autóbuszvonal menetrendjében néhány indulási időpont.
Cikk
A fiatal jazzgitáros szerdán megjelent, GPS című lemeze a mai fiatalok útkereséséről szól.
Cikk
Félpályás útlezárásra kell számítaniuk az autósoknak február 4-én, szombaton, 7 órától 13 óráig a Csabavezér úton a Tapolcai elágazástól a vasúti hídig.
Cikk
1 percben a Miskolci Egyetem történéseiről.
Cikk
Általában januárban sokan néznek lakást, ez a hullám idén a bizonytalan gazdasági helyzet miatt elmaradt az ingatlan.com adatai szerint.
Cikk
Többek között személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés kísérlete miatt vádat emelt egy 39 éves férfi ellen a Miskolci Járási Ügyészség.
Cikk
Több napig torlódásra kell számítani az arra közlekedőknek.
Cikk
Vajon megérezték a válságot?
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.