Ugrás a tartalomra

Jégkoronggal (!), késsel bántalmazta volt élettársát

Létrehozva
Többek között személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés kísérlete miatt vádat emelt egy 39 éves férfi ellen a Miskolci Járási Ügyészség.

Pénztartozása megadására hivatkozva a vádlott 2021 januárjában miskolci lakására hívta volt élettársát a vádirat szerint. Amint a nő megérkezett, minden előzmény nélkül, a nyakát az ágykeretnek nyomva két kézzel fojtogatni kezdte. A sértett menekülni akart, de a vádlott bezárta a bejárati ajtót, és ismét fojtogatni kezdte, testszerte megrúgta, ütlegelte. Amikor a nő földre került, egy két centiméter hosszúságú pengével ellátott, nyéllel rendelkező eszközzel a lapockáján, derekánál, hátán és felkarján négyszer megszúrta. Ezt követően a ruhájánál fogva kirángatta a sértettet a lakásból.

A bántalmazás következtében a nő 8 napon belül gyógyuló szúrt és zúzódásos sérüléseket szenvedett el.

Egy májusi estén aztán a vádlott Miskolc belvárosában találkozott volt élettársával, azonnal trágár módon szidalmazni kezdte, megrúgta, többször felé ütött. A nő próbált védekezni, ekkor a vádlott egy zokniba csavart jégkorongot (!) dobott a sértettnek, majd egy kilenc centiméter pengehosszúságú késsel többször felé szúrt, majd újból megrúgta.

A cselekménynek a buszmegállóban várakozó személyek vetettek véget, akik elkergették a vádlottat.

A sértett 8 napon belüli gyógytartamú szúrt és zúzódásos sérüléseket szenvedett el, azonban a vádlott cselekménye 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult és arra alkalmas volt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.