Ugrás a tartalomra

A mesterséges intelligencia készítette a Bolyki Tamás Quartet most megjelent első lemezének borítóját

Létrehozva
A fiatal jazzgitáros szerdán megjelent, GPS című lemeze a mai fiatalok útkereséséről szól.
Kép
A lemez borítóját mesterséges intelligencia készítette, a megadott „hívószavak” alapján

A Bolyki Tamás Quartet a Magyar Jazz Szövetség 2019-es Jazz Combo versenyének győztese, Bolyki Tamás pedig a legjobb zeneszerző díját nyerte el.

A GPS című lemezük arról szól, hogyan tudnak tájékozódni a fiatalok ebben a folyamatosan változó, fejlődő világban; hogy mik azok a dolgok, amiket sem az internet, sem az elektromos autó nem tud könnyebbé tenni – sőt, nehezíti számukra.

A szerző dalain keresztül átérezhetjük, milyen nehéz ennek a generációnak értelmes célokat, értékeket választani, melyekhez minden körülmények között érdemes ragaszkodni.

Miközben rálátunk a fiatalok tanácstalanságára, dühükre és kétségbeesésükre, minden dalban megjelenik a fiatalság energiája, lendülete, alkotói vágya és optimista jövőképe is.

A GPS című album személyes értékek és élmények gyűjteménye, melyekről a szerző az egyes dalokhoz írt őszinte üzenetében is beszél hallgatóinak.

Bolyki Tamás Quartet
- Bolyki Tamás (gitár)
- Fábry Adonisz (dob)
- Gyárfás Péter (zongora)
- Siklai István (basszusgitár)

Közreműködik:
- Bolyki Sára (ének)
- Csapó Krisztián (pozan)
- Parragi Rebeka (ének)
- Sebestyén Patrik (trombita)
- Stencli Tamás (szaxofon)

Az album EZEN a nyilvános YouTube linken érhető el.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.