Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 22241 - 22260 | ÖSSZESEN: 43206 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Az átmeneti szolgáltatási szünet a Szemere – Arany János – Király és Dankó Pista utcák által határolt területet érinti.
Cikk
A Párbeszéd kétszázezer forint értékű rezsiutalványt javasol minden olyan háztartásnak, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el az átlagbért. A támogatást négy hónap alatt fizetnék ki, havi ötvenezer forintos részletekben - ismertette az elképzelést egy szombati, online sajtótájékoztató a párt frakcióvezetője.

Miskolci Napló 2022.10.15.

Miskolc Napló
Cikk
A szegedi Anna Fürdőt december végétől, a mezőkövesdi Zsóry Fürdő egy részét viszont már október 17-étől bezárják.
Cikk
A szervezők körülbelül 1500 ember részvételére számítottak előzetesen - nagyjából ekkora tömegnek kellett összegyűlnie, hogy a péntek délutáni élőláncban összeérjen a Miskolci Herman Ottó Gimnázium és a Földes Ferenc Gimnázium.
Cikk
A KŐKA Kő és Kavicsbányászati Kft. (1117 Budapest, Gábor Dénes utca 2.) kérelmére, a „Miskolc-Mexikóvölgy” védnevű mészkőbánya kapacitásbővítésére vonatkozó 8158-46/2015. számú határozattal módosított 8158-43/2015. számú környezetvédelmi engedélyét a területi környezetvédelmi hatóság (B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály - 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) módosította.
Cikk
A vasgyári római katolikus templomban búcsúztatták el pénteken az október első napjaiban elhunyt Kobold Tamást, Miskolc korábbi városvezetőjét.
Cikk
Az énekes, dalszerző Fedor Vilmos vendégeként járta végig Miskolc nevezetességeit. Bródy János felmenői több generáción keresztül éltek a városban, mielőtt dédapja Budapestre költözött. 
Cikk
Az országgyűlési választás kampányígéretei nem teljesültek, a krumplivásár viszont állandó – jelentette ki Szarka Dénes, a Velünk a Város önkormányzati képviselője pénteken tartott sajtótájékoztatóján.  
Cikk
A dalt Grecsó Krisztián írta, Beck Zoltán hangszerelte, és a kettőjük alkotta beck@grecsó duó adta elő. A mű „ősbemutatója” egyébként a miskolci Herman Ottó Gimnázium udvarán volt - még márciusban. 
Cikk
Energetikai hálózat fejlesztése miatt október 17-én hétfőn üzemkezdettől a munkálatok érintik a Komlóstető irányába közlekedő 19-es autóbuszjáratokat.
Cikk
A polgármesteri hivatal Lakosságszolgálati Főosztályának Szociális és Köznevelési Osztálya a Petőfi Sándor utca 39. szám alól – takarékossági okokra tekintettel – ideiglenesen a Városház tér 8. szám alá költözött.
Cikk
Szeptember végén a kétnyári virágágyások előkészítésével kezdte meg az őszi ültetést a Városgazda.
 
Cikk
Újabb akciót szervez a Szebb Miskolcért önkéntes csapata és Szarka Dénes önkormányzati képviselő az Avason. A nyári megmozdulás után október 22-én visszatérnek a posta környékére, és újból igyekeznek tisztábbá varázsolni a területet az eldobott szemét felszedésével.
Cikk
Badány Lajos Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere lakossági fogadóórát tart 2022. október 19-én szerdán 14:00-tól a Városháza alpolgármesteri tárgyalójában.
Cikk
Nosztalgiától átszőtt kreativitással beszélgettek a miskolciak az egykori diósgyőri strand lehetőségeiről az I. Városi Esten. Meghallgatták a szakértőket, elfogadták a szakmai érveket, és lelkesen ötleteltek arról, szerintük hogyan lehetne hasznosítani az egykori Diósgyőri Várfürdő helyét.
Cikk
Október 15-én, szombaton aszfaltozási munkálatok miatt lezárják a Vörösmarty utca-Soltész Nagy Kálmán utca csomópontot, emiatt a 4-es, 31-es és 35G-s autóbuszvonalak járatai terelt útvonalon közlekednek.
Cikk
Október 16-a az újraélesztés nemzetközi napja.
Cikk
Innen már csak egy lóugrás egy autentikus disznóvágás valamelyik panel lépcsőházában.
Cikk
Október 15-én mutatja be Thomas Bernhard, a múlt század második felének alighanem legjelentősebb osztrák regény és drámaírójának legismertebb színművét, A színházcsinálót a Miskolci Nemzeti Színház Keszég László rendezésében, Görög Lászlóval a főszerepben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.