Ugrás a tartalomra

Iskolakezdési támogatás igényelhető

Létrehozva
Iskolakezdési támogatást vezetett be áprilistól a miskolci önkormányzat. Az új szociális ellátás előnye, hogy csökkenti a családok szeptemberi iskolakezdés kiadásait – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtó osztálya.
Kép
Fotó: pixabay.com

Az iskolakezdési támogatást tanszerek, íróeszközök és egyéb, az oktatáshoz szükséges eszközök beszerzési költségeihez lehet igénybe venni.

Az ellátásra az a szülő vagy más törvényes képviselő jogosult, aki a családjában nappali oktatás munkarendje szerint alap- vagy középfokú tanulmányokat folytató, 18 év alatti gyermeket nevel, és családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének 200 százalékát, ami jelenleg 57 ezer forint. Gyermekét egyedül nevelő személy esetében pedig az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének 250 százalékát, ami jelenleg 71 ezer kétszázötven forint.

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy az iskolakezdéshez szükséges eszközök költségeit a kérelmező nevére szóló számlával kell igazolni, és azokat a kérelemhez kell mellékelni. Ezért fontos, hogy vásárlások során ne feledkezzenek el a bizonylatok kéréséről. Ebben az évben a számlák kiállításának legkorábbi dátuma 2023. április 1-e lehet.
 
A támogatás összege gyermekenként 10 ezer forint, családonként maximum 30 ezer forint lehet, de nem haladhatja meg a számlával igazolt költségek összegét. A támogatás iránti kérelmet augusztus 1. és október 31. között lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.