Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 22301 - 22320 | ÖSSZESEN: 43199 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A rezsiemelés megtette a hatását, elképesztő módon megugrottak az energiaárak, az élelmiszerek ára pedig úgy száguld, mint utoljára a Bokros-csomag idején.
Cikk
Konferencia a hazai szénvagyonról, kiemelt figyelem a Szívünk Napja kapcsán és Egerből is Miskolcra vágynak a fiatalok – 1 percben a Miskolci Egyetem történéseiről.
Cikk
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki – Miskolcon - előzetes szóváltást követően oly mértékben bántalmazta vitapartnerét, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett.
Cikk
A katonai sport rendezvényen a megye középiskoláiból tizenkilenc csapat vett részt a kedden megrendezett megyei döntőn.
Cikk
Több pedagógus számolt be a HVG-nek arról, hogy a tavaszi érettségi szezonban végzett munkájukat azóta sem fizette ki a Kormányhivatal. Ezt a hivatal tagadja.
Cikk
A miskolci önkormányzat Szociális és Köznevelési Osztálya a Petőfi Sándor utca 39. szám alól ideiglenesen a Városház tér 8. szám alá költözik - tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza kedden.
Cikk
Ezúttal öt magas kőrist ültettek el a Városgazda Kft. munkatársai és a segítő óvodások. Kedden folytatódott a pedagógiai foglalkozással egybekötött faültetési akció, amely során összesen hetven új csemete kerül a városba.
Cikk
Saját németországi kiadatása ellen és az amerikai büntetésvégrehajtás reformjáért is küzdeni fog a kitoloncolásra váró, a börtönből házi őrizetbe engedett korábban csalásért elítélt Anna Sorokin orosz származású, német állampolgárságú csaló, aki a The New York Times-nak nyilatkozott.
Cikk
Dezsőfi György a Miskolci Herman Ottó Gimnázium oktatási folyamatainak javítására, bővítésére ajánlotta fel a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól kapott támogatást.
Cikk
Kedden az Elitzur Ramla elleni összecsapással megkezdődnek az Euroliga selejtező párharcai a DVTK HUN-Therm számára - írja a dvtk.eu. Völgyi Péter vezetőedző osztotta meg gondolatait a sorsdöntő mérkőzések előtt.
Cikk
Kenneth Branagh újabb Agatha Christie krimiből készít filmet: Poirot ezúttal Velencében nyomoz.
Cikk
Az óvodákat, a bölcsődét, a gondozási központot - és az állami fenntartású intézményeket - kivéve nem lesz távhőellátás a közintézményekben - számolt be a HVG.
Cikk
A megkérdezettek 96 százaléka hallott már arról, hogy polgári engedetlenséggel és sztrájkkal tiltakoznak a pedagógusok, többségük – 69 százalék – pedig támogatja is a tanárok törekvéseit, derül ki a Publicus Intézet Népszava számára készített felméréséből - számolt be a 24.hu kedden.
Cikk
Több mint 800 gyermek tapsolt a Miskolci Szimfonikusoknak az elmúlt napokban. Október 5-én a 3-8 éves korosztálynak tartott két teltházas Zendülő koncertet a Zenekar, majd vasárnap a legkisebbeket várták a Ciróka Babakoncertre.
Cikk
A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest - közölte a Vajda-Papír Kft. az MTI-vel, hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani.
Cikk
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
Cikk
Több más klubhoz hasonlóan a DVTK is élni kíván a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége által szeptemberben elfogadott határozatban foglaltakkal, amely lehetőséget kínál arra, hogy a közüzemi díjak jelentős mértékű megemelkedése miatt a klubok kérvényezhessék a kezdési időpontok megváltoztatását. Kedvező döntés esetén már a vasárnapi DVTK - BMTE mérkőzés is hamarabb, 17 óra helyett 15 órakor kezdődhet - írja a klub honlapja.
Cikk
Mivíz munkálatok miatt változik a 34-es autóbuszok útvonala - tájékoztatta szerkesztőségünket az MVK.
Cikk
Október 12-től várhatóan október 22-ig a Dankó Pista utcáról a Corvin utca irányába megszűnik a jobbra kanyarodás lehetősége - tájékoztatta szerkesztőségünket a MIHŐ Kft.
Cikk
Az eseményen több mint tíz cég segítené munkalehetőségekkel a fürdők dolgozóit. Mindeközben a leállított fürdők egyikében, az Ellipsumban már megkezdődött a garanciális javítás is: az újranyitásig minden medencét újraburkolnak, de újjáépül a tavaly leégett infraszauna is.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.