Ugrás a tartalomra

Diósgyőri juniortáncosok a világ tetején

Létrehozva
Remekül szerepelt a Diósgyőri Jazz Tánc Klub idei legnagyobb megmérettetésén, a június 15-18. között megrendezett World Dance Association világbajnokságon.
Kép

- Egy felnőtt- és két juniorcsoporttal neveztünk a versenysorozatra – közölte szerkesztőségünkkel Szenczi Zita csapatvezető. - A nemzetközi viadalon egy igazán erős mezőnyben csapataink igen szépen helytálltak. Büszkén mondhatom, hogy felnőttcsapatunk mind a 4 koreográfiájával dobogós helyezést ért el. Juniorcsoportunk pedig világbajnoki első helyezett lett hat induló csapat közül. Mindezt megélni és látni, rendkívül jó érzés volt – hangoztatta Szenczi Zita. - Ezúton is szeretném megköszönni az edzők, felkészítők áldozatkész munkáját. Név szerint: Szűcs Vanda, Jordán Virág és Lengyel Annamária. Az edzőkkel együtt hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy ilyen erős nemzetközi versenyen, neves zsűri előtt is remekeltek a lányaink! Hosszú út vezetett idáig, de minden percet megért ez a siker! Ezek a lányok megmutatták megint, hogy micsoda csapatszellem és szeretet van közöttük. Mérhetetlenül büszkék vagyunk minden versenyzőre és koreográfiára. Ilyen csapattal a munka minden perce csodálatos. A nemzetközi mezőnyben remekeltek lányaink, nem is akárhogy, felnőttcsoport: Oázis 2. helyezés, Egyedül: 3. helyezés, Feszültség: 2. helyezés, Rítus: 3. helyezés. Juniorcsoport, Soldiers: világbajnoki 1. helyezés, Vár a túloldal: 4. , Poszáták éneke: 4. , Szimbiózis: 6. helyezés. Köszönjük a lányok kitartó munkáját és a szülők egész éves támogatását!

Kép

- Ez évben egy 3 fordulós kvalifikációs versenysorozaton vettünk részt. 2019-től rangos versenyeken szerepeltünk, nagyon előkelő helyezéseket értünk el. Leginkább modern, kortárs tánctechnikát tanítunk Diósgyőr szívében. Négyéves kortól egészen felnőttkorig járnak a táncosaink. Teljes gőzzel készülünk az évadzáró táncgálánkra az Ady Endre Művelődési Házban, amely az idei évad méltó lezárása lesz. Azt követően pedig kezdetét veszik a nyári tánctáboraink, ahol több turnusban, korcsoportos bontásban várjuk a táncolni vágyó gyerekeket! – mondja Szenczi Zita, a DJTK vezetője.

Kép

Ez is érdekelhet

Már az országos címért versenyeznek
SportBelföldOktatás
A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös akciója keretében idén is meghirdették Az év kedvenc tesitanára elnevezésű szavazást.
Éremátadó ünnepséget tartanak
SportMiskolcBelföld
Miskolcra várják a klubok és szakosztályok képviselőit.
Fényi-bravúr: csúcs 4x800-on
SportMiskolcBelföld
A napokban egymást követték a diákolimpiai versenyek döntői.
Lövei Dávid a Maciknál marad
SportMiskolc
A DVTK Jegesmedvék szerződést hosszabbított saját nevelésű csatárával.