Keresés
TALÁLATOK: 23661 - 23680 | ÖSSZESEN: 43291 darab
Cikk
2022. július 15., péntek – 15:10
Bár a miniszterelnök néhány hete azt mondta, nem most van itt az ideje annak, hogy bérkérdésben előre tudjunk lépni, a miniszterei fizetését jelentősen megemelte: az eddigi 1,9 millió forint helyett az új kormány hivatalba lépése óta már több mint 2,6 millió forintot keresnek. Ez 33 százalékos emelést jelent.
Cikk
2022. július 15., péntek – 14:58
Idén hétéves a belvárosi esemény, és idén hetedik alkalommal rendezik meg július harmadik vasárnapján, most hétvégén az Erzsébet téren.
Cikk
2022. július 15., péntek – 12:41
A kormány csütörtök délutáni közleményéből két dolog derül ki: éves fogyasztást néznek, és augusztus 1-jét megelőző időszakot is figyelembe fognak venni.
Cikk
2022. július 15., péntek – 12:27
Bár a nemzeti park és az erdőgazdaság munkatársai az erdőtüzet követően szinte azonnal megkezdték a károk felszámolását, a károsodott terület helyreállítása évekbe fog telni.
Cikk
2022. július 15., péntek – 12:06
A Jobbik a frakció éléről is leváltotta Jakab Pétert - írta meg a Telex pénteken.
Cikk
2022. július 15., péntek – 11:57
Több lépcsősort is felújítanak az Avas III-as ütemében, a helyi képviselők saját alapjukból finanszírozzák a munkát.
Cikk
2022. július 15., péntek – 10:42
Idén ötödik alkalommal rendezték meg az egyik legrangosabb nemzetközi turisztikai versenyt, az International Travel Awards-ot, amely az utazási, idegenforgalmi és vendéglátó-ipari ágazat legkiemelkedőbb szereplőit díjazza. Idén a miskolctapolcai Avalon Resort & SPA Superior nyert a Best Family Resort (Legjobb Családi Hotel) kategóriában Európában.
Cikk
2022. július 15., péntek – 10:26
Újabb egyeztetésre invitálja a miskolciakat az MVK Zrt.
Cikk
2022. július 15., péntek – 09:54
A magyar miniszterelnök azt is elmondta szokásos péntek reggeli rádióinterjújában, hogy most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk: az energiáért, a megélhetési költségvetésért, az elviselhető rezsiárakért, de emellett lesz harc a munkahelyekért is.
Cikk
2022. július 15., péntek – 08:17
Július 16-án, szombaton ismét éjszakai fürdőzés a Barlangfürdőben, immár a külső és belső részen egyaránt várják a vendégeket.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 15:45
A rendőrök egy napon belül elfogták azt a nőt, aki a gyanú szerint prostitúciós tevékenysége során 10.000 euró készpénzt tulajdonított el egy miskolci férfitől.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 15:28
Az OTP Bank Liga elmúlt idényét hatodikként záró klub csütörtökön honlapján jelentette be a korábban a DVTK-ban is megforduló, 32 éves, 57-szeres válogatott védő szerződtetését.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 15:01
A katát megcsonkította, a rezsicsökkentést megtorpedózta a kormány alig néhány napon belül - mutatott rá Szarka Dénes csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 14:15
A külföldi turnét hamarosan újabb utazás követi: Olaszországban ugyancsak három koncertet ad majd a Miskolci Szimfonikus Zenekar.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 13:49
A következő egy hétben városszerte több alkalommal és helyszínen települnek ki a Részvételi Iroda és a különböző részvételi pontok munkatársai. Laptoppal a kezükben és segítő szavakkal felvértezve várják a miskolciakat, hogy benyújthassák a saját elképzelésüket: szerintük hogyan lehetne a legjobban elkölteni a részvételi költségvetés 15 millió forintját?
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 13:20
A természetvédelem önmagában nagyon fontos, de egyedül kevés, azt csak a helybéliek támogatásával tudják végezni - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Bükki Nemzeti Park alapításának 45. évfordulója alkalmából tartott jubileumi rendezvényen csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kácson.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 13:14
A férfi teherautóját tavaly júliusban Tiszaújvárosban ellenőrizték a rendőrök, és kábítószer porciózásához használt mérleget, valamint egy neveket tartalmazó listát találtak.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 13:05
A miskolci villamosközlekedés 125 éves fennállásának alkalmából kitüntetett MVK-dolgozókat fogadta Veres Pál polgármester csütörtök délelőtt.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 12:44
Mostantól mind az általános kérdések, mind pedig a konkrét ügyek telefonos intézéséhez elegendő a 1819-es számot hívni.
Cikk
2022. július 14., csütörtök – 12:26
Július 17-én az Ellipsum Élményfürdőbe érkezik Czanik Balázs Roadshow-ja. Vasárnap 14:00 és 14:30 között együtt edzhetnek a látogatók Balázzsal, csapata pedig 10:00-től 16:00-ig várja különböző programokkal az egészséges életmód iránt érdeklődő vendégeket.