Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 2601 - 2620 | ÖSSZESEN: 42779 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Nem tartotta be a szabályzatot.
Cikk
Megnyílt az Avasi Gimnázium Alakuló horizontok című kiállítása a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban, ahol a gimnázium rajztagozatos diákjainak munkái kaptak helyet. A tárlat keddi megnyitóján a kollégium diákjai verssel és zongorajátékkal alapozták meg a meghitt hangulatot, mielőtt a kiállítást hivatalosan megnyitották volna.
Cikk
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Cikk
Kezdődhet a csínytevés!
Cikk
Mesével, látványos kísérletekkel és galaktikus kalanddal várja az általános iskolásokat az Avasi Gimnázium természettudományos laborja. Az iskola évek óta működteti interaktív bemutatóit, ám az idei advent egyik legnagyobb sikere a „Reménysugár” című különleges meseelőadás lett, amelyet már több mint ötszáz kisdiák láthatott – első osztályosoktól egészen a hatodikosokig.
Cikk
Idén decemberben a nyugdíjasok ismét a megszokottnál hamarabb kapják meg havi járandóságukat.
Cikk
Miskolc önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt. által meghirdetett „Rajzold le a kedvenc adventi villamosodat!” című rajzpályázat még december 4-éig várja a 14 év alatti gyerekek munkáit.
Cikk
Kedd délelőtt ünnepi zsivajjal telt meg a miskolci belváros: óvodások, iskolások, nyugdíjasklubok és civilek lepték el a főutcát, hogy közösen öltöztessék ünnepi díszbe a mintegy 250 fenyőfát. A közösségi fadíszítés nemcsak látványában volt felemelő – a gyerekek versei, énekei és a városlakók együttműködése igazi adventi hangulatot teremtett.
Cikk
Jótékonysági akciót hirdet a DVTK Jegesmedvék hokiklub.
Cikk
A szombati keleti rangadón a DVTK a Nyíregyháza SFC csapatát fogadja. Ezen a meccsen még nem lesz szektorbezárás a DVTK stadionban.
Cikk
Közel félezer koreográfia mérkőzött meg egymással Romániában.
Cikk
A közlekedők türelmét és megértését kéri az MVK Zrt.
Cikk
Meghitt ünnepi programot tartottak advent első vasárnapján a borsodi településen.
Cikk
A nemrégiben történt gyilkosság ügyében tanúsítottak példamutató magatartást.
Cikk
Egy héttel a milánói U20-as jégkorong vb előtt Érden edzőtáborozik a junior férfi válogatott.
Cikk
A tiszaújvárosi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.
Cikk
A városrész mindennapjait meghatározó kérdések kerültek elő a több, mint két órás Hollósy-infón hétfőn délután.
Cikk
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki úgy megverhette a sértettet Miskolcon, a Feszty Árpád utcában, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette.
Cikk
Hétfőn életének ötvenharmadik életévében rövid betegség után elhunyt Juhász Csaba.
Cikk
A 112-es segélyhívószámot csak valódi vészhelyzet esetén hívjuk!