Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 26921 - 26940 | ÖSSZESEN: 43317 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A sürgősségiekkel együtt 15 (plusz kettő zárt ülésen) napirendi pontot tárgyaltak a képviselők csütörtökön.
Cikk
Eredményt hirdettek szerdán a turbókörforgalom ötletpályázatán.
Cikk
A MIHŐ Kft. a megújuló energiaforrások példamutató használatáért, valamint az így megvalósult alacsony szintű széndioxid-kibocsátásáért 2017 után ismét Távhő Ökocímke védjegyet nyert el.
Cikk
A szerda a miskolci kukások napja – röviden: „Makuka” – volt. Szemléletformáló és interaktív játékos élménynapra várták az általános iskolás diákokat, debütált a MiReHu Nonprofit Kft. saját fejlesztésű hulladékfelfedező applikációja, és tartottak egy minikonferenciát is a József Attila utcai telephelyen.
Cikk
Miskolcon lépett fel Szalóki Ági, aki a Művészetek Házában három koncertet is adott. Két fellépés között beszélgettünk a háromszoros Fonogram-, illetve Liszt Ferenc-díjas előadóművésszel.
Cikk
Az olyan alapvetések mellett, mint hogy kerüljük a nyílt láng használatát a lakásban, van még pár praktikus ötlet, amelyek csökkentik annak esélyét, hogy tűzoltókat kelljen hívnunk. Ezekről Társasházak napja címmel konzultációs lehetőséget kínálnak országszerte a katasztrófavédelmi kirendeltségek az állampolgárok számára.
Cikk
A Miskolci Vízmű Kft. tájékoztatja a Győri kapu 35-44. szám környezetében élő lakosokat, hogy a szennyvíz-dugulások elkerülése érdekében a hibajavítási munkálatok az elkövetkező napokban továbbfolytatódnak az érintett gerincvezetéken.
Cikk
"Mester és tanítványa" címmel léptek közösen színpadra a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium növendékei és tanárai a Miskolci Szimfonikus Zenekarral a Művészetek Házában múlt csütörtökön.
Cikk
A Merkantil Bank Liga 17. fordulójában a DVTK Soroksáron játszott, és az első félidőben egy büntetőből esett góllal hátrányba került. A második félidőben teljesen beszorította ellenfelét a DVTK, Hegedűs János góljával sikerült egyenlíteni is. A hajrában sorra záporoztak a lövések a hazai kapura, de a győztes gól nem született meg.
Cikk
A miskolci Alliance Française Intézettel közös szervezésben, az Auchan Magyarország Kft. támogatásával, immár 29. alkalommal rendezik meg november 25. és december 1. között a Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben a XXIX. Francia Filmnapokat.
Cikk
Több évtizedes hagyományt követve a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 39  járművezetőt díjazott szerdán. Azok a villamos- és buszvezetők kaptak elismerést, akik 7, 14, 21, 28 és 35 éve balesetmentesen közlekednek.
Cikk
Változatos programokkal készül Miskolc az idei karácsonyra. Bízva abban, hogy a járványügyi helyzet alakulása és a kormányzati védelmi intézkedések lehetővé teszik a közös ünneplést, Miskolc városi intézményei, kulturális szereplői összefogtak: együtt találták ki, hogyan is ünnepelhetne a város, a miskolciak és az idelátogatók.
Cikk
85 éves korában elhunyt Csűrös Karola – tette közzé a Facebookon egykori társulata, a Madách Színház.
Cikk
Büntetővégzést hoztak azzal a borsodi anyával szemben, aki a forró vizes fazekat gondatlanul a földön hagyta - tudatta a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya.  
Cikk
A közlekedőknek megváltozott forgalmi renddel kell számolniuk a környéken a munkavégzés ideje alatt. 
Cikk
Nem minden esetben látványos, de városunkban is élnek függőséggel küzdő polgártársaink. Éppen azért, mert a néhány szem előtt lévő extrém eseten kívül sokan még csak a szenvedélybetegségek egyéb formáit sem ismerjük, szakértőket kérdeztünk meg: az ellátási oldal tapasztalatai alapján milyen Miskolc nem tudományos igényű „függőségtérképe”?
Cikk
Hétfőn és kedden összesen közel 256 ezer oltást adtak be, több mint 32 ezer eddig oltatlan ember jelent meg az oltópontokon az első oltásért, és közel 209 ezren a megerősítő harmadik oltást is felvették.
Cikk
A Tesco-Global Zrt. visszahívta és kivonta a forgalomból a "TS Darált dió 200g" megnevezésű terméket penészedés miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Cikk
A koncert a koronavírus-világjárvány eddigi hullámai miatt eddig háromszor maradt el, a zenekar most abban bízik, hogy pénteken erste nyolc órától végre találkozhatnak miskolci rajongóikkal.
Cikk
A korábbi iskolaépület több mint nyolcszázmillió forintból újul meg teljesen.