Ugrás a tartalomra

Meghalt Csűrös Karola

Létrehozva
85 éves korában elhunyt Csűrös Karola – tette közzé a Facebookon egykori társulata, a Madách Színház.
Kép
Fotó: nlc.hu

Csűrös Karola 1936-ban született. Szüleivel gyakran jártak színházba - meghatározó kamaszkori operaélménye volt a Varázsfuvola előadása, ez fordította igazán a színészet felé. Felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1959-ben végzett. A főiskola után a győri Kisfaludy Színházba került, 1962-től pedig a Madách Színház tagja lett.

Kép
Fotó: index.hu

A kezdeti naiva-szubrett szerepkörből hamarosan érett karakterszínésszé vált. Alakításaira az alapos kidolgozottság volt jellemző. Több filmben és televíziójátékban is szerepelt. Különösen ismert a Szomszédok című teleregény tette. Ismertebb alakításai között az Úri muri Rozikáját és az Ahogy tetszik Céliáját találjuk. Csűrös Karola erőssége volt a vígjáték, ahol modern leányfigurák sikeres megformálója tudott lenni. Korai éveiben a kamera előtt jelentősebb feladathoz a Két emelet boldogságban (1960) mint Szabó Gyula partnere, illetve a Ballada egy lányról (1959) című rövidfilmben táncosként jutott - írja a Wikipedia.

 

/Borítókép: borsonline.hu/

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.