Ugrás a tartalomra

Kis odafigyeléssel sok társasházi tűzeset elkerülhető

Létrehozva
Az olyan alapvetések mellett, mint hogy kerüljük a nyílt láng használatát a lakásban, van még pár praktikus ötlet, amelyek csökkentik annak esélyét, hogy tűzoltókat kelljen hívnunk. Ezekről Társasházak napja címmel konzultációs lehetőséget kínálnak országszerte a katasztrófavédelmi kirendeltségek az állampolgárok számára.

Visszatérő problémát jelentenek a társasházi tűzesetek, amelyek az épületek jellegéből adódóan hatványozottan nagy kárt okoznak. Ha az egyik lakásban tűz keletkezik, akkor az jó eséllyel – valamilyen formában – érinteni fogja a többi ingatlant, lakost is.

Az évenkénti Társasházak napja akciót azért hirdeti meg a katasztrófavédelem, hogy a társasházak lakóközösségei széleskörű tájékoztatást kapjanak a lakóépületekben követendő tűzmegelőzési szabályokról, illetve a hatósági ellenőrzések tapasztalatairól. Ezek segítenek a tűzesetek megelőzésében.

Idén november 24. és 26. között online és telefonon fogadja a megkereséseket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Érdeklődni egyébként a kiemelt időszakon kívül is lehetséges – és ajánlott – a katasztrófavédelem ügyfélszolgálatán keresztül.

Kép
Bódi Zoltán

Bódi Zoltán tű. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályvezetőjének tájékoztatása szerint Miskolcon a lakások több mint 70 százaléka többlakásos épületben helyezkedik el, ezek között pedig sok a panel, amelyek újabb tűzvédelmi kihívásokat rejtenek magukban.

A szervezet rendszeresen végez ellenőrzéseket a társasházakban, hogy felhívja a figyelmet az esetleges problémákra, azonban az egyik legjobb megoldásnak azt látják, ha a lehető legnaprakészebb tűzvédelmi ismeretekkel rendelkeznek a lakosok – vagy legalább a közös képviselő. Ezért a tájékoztatási akció.

A külön figyelmet érdemlő témakörök között egyebek mellett megtalálható a tűzvédelmi házirend elkészítése, a már említett nyílt láng használata, a tárolási szabályok letisztázása, az épület tűzoltóautóval történő megközelíthetőségének biztosítása, vagy a közelmúltban megváltozott előírások ismertetése.

Egy másik fontos kérdéskör a korszerűsítéseket és felújításokat érinti. Bódi Zoltán megjegyzi, hogy a biztonságos kialakítás érdekében a katasztrófavédelem minden esetben javasolja tűzvédelmi szakember bevonását a munkálatokba.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltsége a hatosztvez.miskolc@katved.gov.hu e-mail címen, vagy a +36-46/500-141-es telefonszámon várja a megkereséseket

(Borítókép: Pillanatfelvétel a katasztrofavedelem.hu honlapon található hírekről 2021.11.24-én, három halálos lakástűzzel)

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.