Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 29901 - 29920 | ÖSSZESEN: 43291 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta: az érettségizők felelősen vizsgáznak, és őket is „várja egy sör" a teraszon. De: no vakcina, no party.
Cikk
Nagyszabású szemétszedési akciót tartottak pénteken a Tetemváron. A programba a helyieket is bevonta az önkormányzat, illetve a civil szervezetek. A cél, hogy megtisztítsák a területet az illegálisan lerakott hulladéktól, melyet rendre „újratermelnek” az együttélés szabályait be nem tartó helyiek.
Cikk
Így szerette volna segíteni a hallgatói tanulmányait, szakmai előmenetelét a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának (MAK) vezetése.
Cikk
A Miskolci Galériában tartják vizsgadarabjaik bemutatóját a Balázs Győző Református Gimnázium végzős diákjai. Május 14-én, pénteken délután 5 órától bárki bemehet és megtekintheti a tárlatot – persze csak védettségi igazolvánnyal.
Cikk
A miskolci zenész-énekes-dalszerző új klippel jelentkezik, amit különleges helyszínen, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban forgattak. A Behúz című klip pénteken 6 órakor érkezik YouTube-ra.
Cikk
A német nyelv írásbelivel zárult pénteken a tavaszi érettségi vizsgák első hete. Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint német nyelvből középszinten 948 helyszínen 12 664, emelt szinten 92 helyszínen 3 043 vizsgázó ad számot tudásáról.
Cikk
Az üzemeltetők azt mondják, filmekben nem lesz hiány, az egységeket viszont egyelőre csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.
Cikk
Meghalt 106, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1541 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 4 203 873 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 406 684-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Cikk
Életét vesztette az a csecsemő, akinek az anyja közvetlenül a szülés előtt 200 kilométert vezetett az általa korábban megbízott bábához.
Cikk
A kupakgyűjtő szív országos kezdeményezéshez Nyékládháza is csatlakozott. A lakosság, az intézmények dolgozói eddig szervezetlen formában, különböző helyszíneken tudtak gyűjteni.
Cikk
Nincs politikai motivációja a döntésnek – hangoztatta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután bejelentette: a városok több mint 100 milliárd forinttól estek el, ebből most 23 milliárd kerül vissza hozzájuk. Miskolcra 1 milliárd 350 millió forint érkezik.
Cikk
Április 28-án a „Jövő Élménye” éttermi koncepcióval nyitott újra a Miskolc Plázában található McDonald’s étterem, amely így mostantól megújult megjelenéssel és szolgáltatásokkal várja vendégeit. A felújítást követően új konyhafolyamatok, interaktív, digitális technológia teszi kényelmesebbé, gyorsabbá és személyre szabhatóvá az ételrendelést. (Fizetett tartalom.)
Cikk
Összefogással igyekszik segíteni az egészségügyben dolgozók mindennapjait Kiss Krisztina, aki civilként gyűjtött adományokat az elmúlt hónapokban. Így került a kórházba több kávéfőző, hidegtál és lábfrissítő krém is. Tehát minden, ami megkönnyíti a Covid okozta megfeszített munkát végzők életét.
Cikk
A jelenleg érvényes menetrendhez képest hétfőtől nyolcvanhattal több járat közlekedik majd a reggeli és a délutáni csúcsidőben. 
Cikk
Átszervezné a városi fenntartású óvodák működését az önkormányzat a hatékonyabb működtetés érdekében. Az erről szóló napirendet a legutóbbi online konzultáció keretében tárgyalta Miskolc képviselőtestülete.
Cikk
Sok lehetőségtől esik el Miskolc pusztán azért, mert a kormány mostohagyerekként kezeli a várost; a borsodi megyeszékhelyen élők is változást akarnak, amit Varga László képvisel – fogalmazott a csütörtöki jelöltbemutató sajtótájékoztatón az MSZP társelnöke.
Cikk
Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu-n lehet.
Cikk
Győzött a C-1 1000 méteres olimpiai és pótkvalifikációs válogatóversenyen, ezzel egy lépésre került az olimpiától Bodonyi András, a DVTK kenusa.
Cikk
A rendőrök őrizetbe vették azt a miskolci sofőrt, aki ittasan vezette a járművét, elfogatóparancs volt vele szemben érvényben, nem állt meg a rendőri jelzésre, kocsiját eltiltás hatálya alatt vezette, elmulasztotta az irányjelző, a biztonsági öv használatát, és nem volt rajta cipő sem.
Cikk
Éppen egy hónapja annak, hogy a Dóczy József utcában ismeretlenek megrongáltak 11 fát. Sajnos a napokban ismét károkozást észleltek a Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai egy helyszíni bejárás során.