Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 30441 - 30460 | ÖSSZESEN: 42793 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Szilágyi Szabolcs a Puskás Arénába vezető alagút szükségességéről kérdezte a fideszes Hubay Györgyöt, aki a nemzetbiztonsági bizottságban megszavazta a titkos építményt.
Cikk
Hétfőtől az MVK Zrt. ügyfélszolgálati irodája határozatlan ideig zárva tart - közölte a közlekedési vállalat.
Cikk
Díszcseresznyefákat ültettek el pénteken az Erzsébet téren, a csemetéket a keresztény Omega Gyülekezet Miskolc ajánlotta fel a város számára.
Cikk
Lezárult a Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Álomút” rajzpályázata, mely idén 1300 általános iskolás gyereket ihletett meg- írja közleményében a társaság. 
Cikk
Március 22-ig felfüggesztik a lomtalanítást és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található hulladékudvarok zárva tartanak.
Cikk
Bár Hubay György fideszes országgyűlési képviselő előzőleg elfogadta, az utolsó pillanatban mégis lemondta Bazin Levente, a Velünk a Város-frakció önkormányzati képviselőjének meghívását, aki a lehetetlen perecesi útállapotokat szerette volna választókerületében bemutatni.
Cikk
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épülete és valamennyi fiókkönyvtára a kialakult veszélyhelyzetre tekintettel március 8-tól szünetelteti minden szolgáltatását - közölte az intézmény.
Cikk
Nem jogerősen négy év börtönre ítélt a bíróság egy férfit, aki magas beosztású titkos ügynöknek adta ki magát és áldozatai bizalmába férkőzve több mint 26 millió forintot csalt ki a sértettektől - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
Cikk
A koronavírus járvány terjedésére tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában március 8. napjától szünetel az ügyfélfogadás - közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Cikk
Hivatalossá vált, hogy május 2-án megrendezik a Portugál Nagydíjat, így végleges a rekordot jelentő, 23 futamból álló idei Forma-1-es világbajnoki sorozat versenynaptára.
Cikk
Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök hozzátette: "Az biztos, hogy a mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe, most már a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk".
Cikk
Meghalt 143, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6369 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Cikk
A Miskolci Szimfonikus Zenekar értesíti a közönségét, hogy a március 11-i Hangforrás 4. koncert élő online közvetítése elmarad, kollégáik és művészeik egészségének védelme érdekében.
Cikk
Nem lesznek elérhetőek az útdíjfizetési rendszerben a megszokott értékesítési szolgáltatások (e-matrica, e-útdíj) március 7-én, vasárnap hajnali 1 és 5 óra között informatikai fejlesztés miatt - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. pénteken.
Cikk
Több mint egytucat döntéskérő indítvány kapcsán kérte ki a városi közgyűlés tagjainak véleményét Veres Pál polgármester. A legfajsúlyosabb téma a 2021-es költségvetés volt.
Cikk
A számok szerint az MVK Zrt. válságának a jelei már évekkel ez előtt is világosan látszottak, csak a korábbi városvezetés inkább elrejtette a bajt a költségvetések sorai között.
Cikk
Élő adásban jelentkezett be Veres Pál polgármester csütörtök délután, miután rendkívüli tanácskozást tartott a miskolci operatív törzzsel a járványhelyzet alakulása és a ma bejelentett kormányzati intézkedések kapcsán.
Cikk
A csomag jelenleg 22 termékből áll és az életkezdéshez minden szükséges kelengye megtalálható benne.
Cikk
Nyugodt nap volt, az önkormányzati rendészet munkatársainak főként a buszvégállomáson kötelező maszkviselésre kellett felhívniuk az emberek figyelmét. 
Cikk
Kimondták, a kormánynak joga van az elvonáshoz, de ez egyben kötelességgel is jár. Azt azonban nehéz megítélni, meddig terjed a jog és hol kezdődik a kötelesség.