Ugrás a tartalomra

Napkeleti bölcsek paprikás krumplija 

Létrehozva
Vízkereszt alkalmából kétszáz adag melegételt osztott ki csütörtökön a Selyemréti Plébánia a Supersum Alapítvánnyal együttműködve.  
Kép
Kétszáz adag paprikás krumpli, alma és szaloncukor – a kisgyermekesek kaptak csoki mikulást is | Fotók: Horváth Csongor

- A Miskolc-Selyemréti Szent István Közösségi Házért Alapítvány célja, hogy a hívek adományaiból segítse a rászorulókat. Egyik hívünktől jött az ötlet, hogy tarthatnánk januárban ételosztást. Karácsonykor ugyanis mindenki oszt, mindenki kap, januárban azonban jóval kevesebben adnak, ráadásul ma vízkereszt van, ami jó alkalom arra, hogy mi is adjunk abból, amink van – avatott be minket a kezdeményezés előzményeibe Skublics Máté, a Miskolc Selyemrét Római Katolikus Plébánia plébániai kormányzója, aki egyúttal felelevenítette: a keresztény világ ez ünnep alkalmával arra emlékszik, hogy a napkeleti bölcsek ajándékot hoztak a szegénységbe született Jézusnak.

Kép
„Nem az számít, hogy mennyit adunk, hanem hogy mekkora szeretetet fektetünk az adásba” – szól az alapítvány Teréz anyától kölcsönzött mottója  

A plébániával kölcsönös együttműködésben karitatív akciót szervező Supersum Alapítvány részéről Bernasconi-Bus Katalin kifejtette: a mai napon ezen a helyszínen ugyan ez az első ételosztásuk, azonban önkéntesekként és társszervezőkként is elég sok ételosztáson vannak túl – legutóbb például az Újgyőri főtéren tűntek fel a CEDEK-kel karöltve. 

Az alapítvány tagjai sok éves tapasztalattal rendelkeznek a miskolci, Miskolc környéki és tágabban véve kelet-magyarországi szociális helyzetet illetően. Az átfogó programokon, a városrehabilitációs akciókon, az adománygyűjtéseken és -osztásokon, a családok és gyermekek rendszeres támogatásán túl ténykedésük egészen a praktikus és hivatalos ügyekben való segítségnyújtásig terjed. Az alapítvány széleskörű, komplex, változatos és a szociális gondoskodás valamennyi formáját felvonultató portfólióval bír.

- Egy éve működik adományvásár a Fazekas utca 9-11. szám alatti boltban, melynek bevételéből folyamatosan támogatjuk a nálunk jelentkező családokat tartós élelmiszerrel, kályhával vagy éppen tüzelőfával. De orvosi műszert is szereztünk már be így a Semmelweis Tagkórház infektológiai osztályának, illetve a Fazekas Utcai Általános Iskolának is segítettünk már – taglalta legfontosabb tevékenységüket a kuratóriumi elnök.

Kép
Búcsú a karácsonyi ünnepkörtől a Bajcsy-Zsilinszky utcán

A 2020 eleje óta létező alapítványuk adományraktáránál környékbeli rászoruló önkormányzatok és kisebbségi önkormányzatok is gyakran megfordulnak furgonjaikkal, ahol összekészített játékok, babakocsik, kiságyak várják őket. Vagyis mindazon – legtöbbünk számára magától értetődően meglévő – holmik, melyek példának okáért ahhoz kellenek, hogy egy súlyosan nélkülöző családba született csecsemőt hazaengedhessenek a kórházból...

Ez is érdekelhet

Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőn
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.
Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.
Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.