Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 32061 - 32080 | ÖSSZESEN: 42685 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Bényei Mária ükapja az a Szőke Pál, aki a néhai Aranyszarvas Gyógyszertár műemlék bútorzatát tervezte.
Cikk
Az országban elsőként Miskolcon jött létre fogyatékosságügyi szakmai műhely még 2002-ben. Az önkormányzat külső tanácsadó szerve a fogyatékkal élők helyzetére, a bennük rejlő lehetőségekre igyekszik felhívni a figyelmet.
Cikk
Több fronton is kívánja segíteni Miskolc város vezetése a fogyatékkal élőket és segítőiket. Már elkezdődött a közös munka a civilszervezetekkel. December 3-a a fogyatékos emberek világnapja, ennek közeledtével Varga Andrea alpolgármesterrel beszélgettünk.
Cikk
Nyitány címmel pénzdíjas jelenetíró-pályázatot hirdet a Pesti Magyar Színház a karantén utáni élet témakörében. A pályaművek beküldési határideje december 20.
Cikk
Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályása a nyolcadik helyen végzett a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgónak járó Golden Boy-díj szavazásán.
Cikk
Varga László országgyűlési képviselő hiába kérte több, az önkormányzatokat hátrányosan érintő döntés megváltoztatását a miniszterelnöktől az Országgyűlésben. Orbán Viktor az érdemi választ megkerülve, meg se hallotta a nagyvárosok működőképességét veszélyeztető kormányzati elvonásokra vonatkozó kérdését.
Cikk
Kerülőutak, gyalogosforgalom, kerékpáros közlekedés. Sikerült végre olyan fontos kérdésekben előrelépni, amely problémákra évek óta hiábavalóan igyekeztek a lakosok, a civilek felhívni az akkori önkormányzati vezetés figyelmét. Most Veres Pál polgármester felkérésére a miskolci Városháza és az Y-hidas beruházás gazdája, a NIF egyeztetései eredményre vezetnek, és a civil szervezetek véleménye sem sikkad el.
Cikk
Szombatra 4397 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 170 298 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 121, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3689 főre emelkedett, 40 820-an pedig már meggyógyultak – derül ki a kormányzati tájékoztató portál adatsorából.
Cikk
Van, aki szerint Hamilton nem érdemli meg, hogy a sportág legnagyobbjai között tartsák számon.
Cikk
A MetNet posztolta ki péntek este, ahogy nagy pelyhekben hullik a hó Magyarország legmagasabb részén. Reggelre pedig mínuszokra ébredtünk, most volt a leghidegebb eddig az ősszel.

Miskolci Napló 2020. 11. 21.

Miskolc Napló
Cikk
A Tipos Extraliga pénteki fordulójában a HC'05 Banská Bystrica csapatát fogadta a DVTK Jegesmedvék a Miskolci Jégcsarnokban.
Cikk
A veszélyhelyzet miatt szünetelő járóbeteg ellátások alternatívájaként, illetve gyógyszeres kezelések helyett is van megoldás a kockázatmentes és gyors fájdalomkezelésre, akár már a következő munkanapon! (x)
Cikk
Tizenegy civil szervezet közleményben tiltakozik az örökbefogadást szigorító törvényjavaslat ellen, szerintük még több gyermek nő majd fel állami gondoskodásban és kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz, ha elfogadják a tervezetet.
Cikk
A vadvilágot érintő, paraziták által hordozott betegségek egyre északabbra fognak terjedni a bolygó melegedésével egy új tanulmány szerint, amelyet pénteken publikáltak a Science című tudományos folyóiratban.
Cikk
A Magyar Posta alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki pénteken az egy éve átadott Puskás Aréna tiszteletére.
Cikk
A Miskolci Egyetem és a Mol 5 évre szóló stratégiai keretmegállapodást írt alá, amely új, mindkét fél számára előnyös elemekkel bővíti a már meglévő együttműködést.
Cikk
Az őszi szünetben is sokan választották Miskolcot: ez bizonyítja a város négy évszakos vonzerejét.
Cikk
Pénteken végső búcsút vettek Bragyova Andrástól. A korábbi alkotmánybíró, a Miskolci Egyetem oktatója november 4-én, életének 70. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el. A Szentpéteri kapui temetőben helyezték örök nyugalomra. Családtagok, barátok, kollégák, pályatársak, tanítványok, ismerősök búcsúztatták.
Cikk