Keresés
TALÁLATOK: 32141 - 32160 | ÖSSZESEN: 42682 darab
Cikk
2020. november 16., hétfő – 12:19
November 17-e a koraszülöttek világnapja, ilyenkor a világ nagyvárosaiban egy-egy szimbolikus épület lila fénybe borul. A kezdeményezéshez Miskolc már évek óta csatlakozik, így kedden újra lilába „öltözik” az Avasi kilátó.
Cikk
2020. november 16., hétfő – 12:11
A szolgáltatóknál kell igényelni a digitális oktatásban részt vevő diákoknak és tanároknak járó 30 napos ingyenes internet-szolgáltatást - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Cikk
2020. november 16., hétfő – 10:18
"Csöbör Katalin szerint üdvözlendő, hogy a kormány újabb 300 millió forintot vonna el Miskolctól, a miskolciaktól. Azoktól a miskolciaktól, akiket neki kellene képviselnie a Parlamentben, akik azt várják el tőle, mint országgyűlési képviselőtől, hogy érdekeiket érvényesítse. Nos, úgy tűnik, Csöbör Katalin valamit félreértett, ő ugyanis a közműadó ötszörösre emelése mellett érvel, szerinte rendben van, hogy a miskolciaktól elvesznek újabb 300 millió forintot. Már meg sem lepődünk, hiszen Csöbör Katalin eddig sem emelte fel a hangját a kormányzati elvonások miatt, eddig sem kérte a fideszes kormánytagokat, hogy ne vegyenek el milliárdokat az önkormányzatoktól, azoktól a miskolciaktól, akiket elvileg ő képvisel" - írja hétfőn kiadott sajtóközleményében a Velünk a Város frakció.
Cikk
2020. november 16., hétfő – 10:05
Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6495 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. Borsod-Abaúj-Zemplénben 860 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hétfőre.
Cikk
2020. november 16., hétfő – 07:44
Nehéz helyzetbe került a Miskolc Városi Szabadidőközpont a járvány miatt, ám mindenképpen fenntartják a napi működést.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 23:43
Sorozatban harmadik mérkőzését is megnyerte a DVTK Jegesmedvék a Tipos Extraligában. A vasárnapi, HK Nitra elleni találkozón a vendégek szerezték meg a vezetést, de a második harmadban Wehrs és Osterberg góljaival sikerült fordítani. A záró játékrészben mindkét fél egy gólt szerzett, így Dave Allison csapata a héten kilenc ponttal lett gazdagabb - írja a dvtk.eu.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 22:34
A belváros után most Felső-Majláthtól a kisvasút Dorottya utcai végállomásáig jártuk be és fotóztuk végig a várost.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 21:13
A koronavírus miatt kialakult helyzet miatt tizennyolc év után először a Lillafüredi Mesebirodalom sem nyitja ki a kapuit.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 20:42
Az Európai Űrügynökség elfogadta az Ariel-űrtávcső megvalósítási koncepcióját, amely a világon az első küldetés lesz, amely kifejezetten az exobolygók természetét, keletkezését és fejlődését vizsgálja. A miskolci ADMATIS Kft. fedélzeti eszközöket, és az Ariel építéséhez és földi logisztikai feladatokhoz szükséges berendezéseket fog szállítani.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 19:31
Kérdéseinkre az MVK-n kívül még két cég válaszolt, ebből kiderült: míg Miskolcon a pluszjáratokat beépítették a menetrendbe, Debrecenben és Pécsett csak rásegítő járatként, igény esetként indítják azokat.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 16:06
A hét elején még többfelé 10 Celsius-fok felett, a hétvégén viszont már mindenütt az alatt alakulnak a maximumok. A hét közepétől mínuszokra is készülni kell hajnalban.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 15:24
A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap, a közmédiának nyilatkozva.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 13:08
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 11:57
Nehezén című új dalával új útra lépett a fiatal miskolci énekes.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 09:59
Országosan 4238 fővel, Borsod-Abaúj-Zemplénben 107 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma vasárnapra. A járvány miatt 107-en hunytak el.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 09:40
Zaklatott hetek után kedden megszerezte első győzelmét a szlovák Tipos Extraligában a DVTK Jegesmedvék csapata, amely abban bízik, hogy így a következő meccseken már elindulhatnak felfelé. Ám közben magukat a mérkőzéseket sem könnyű megszervezni, megtartani.
Cikk
2020. november 15., vasárnap – 09:32
A miskolci 12. számú egyéni választókerület képviselője, Erdei Sándor foglalta össze a választások óta eltelt évben elért eredményeket.
Cikk
2020. november 14., szombat – 18:08
A miskolci nyomozók őrizetbe vették a nő élettársát, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta az asszonyt, hogy elhunyt.
Cikk
2020. november 14., szombat – 17:30
Az osztrák kancellár szerint a szigorítások azért szükségesek, mert a járványhelyzet Ausztriában továbbra sem javul.
Cikk
2020. november 14., szombat – 17:11
Borult, hűvös, vagyis hamisítatlan novemberi idő lesz vasárnap is.