Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa: legyen a kereszt a híd múlt és jövő között

Létrehozva
Ferenc pápa azt kívánta a budapesti Hősök terén elmondott Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között.
Kép
Forrás: mti.hu, fotó: Máthé Zoltán

A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, a vallásos érzés az éltető nedve a gyökereihez olyannyira kötődő magyar nemzetnek. „De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik és kitárja a karjait mindenki felé” – mondta.

Ferenc pápa hangsúlyozta, a kereszt „arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban”. Az egyházfő azt kívánta a híveknek, legyenek „megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők”.

Kiemelte, a Missziós kereszt, a kongresszus szimbóluma arra kell, hogy ösztönözze a hívőket, hogy életükkel hirdessék az „Evangéliumot, amely megszabadít, annak jó hírét, hogy Isten végtelenül gyöngéden szeret minden embert”. „A mai szeretetre éhes világban ez az a táplálék, amelyre minden magyar ember vágyik” – mondta.

Ferenc pápa beszédében köszönetet mondott a „nagy magyar keresztény családnak”, amelyet – mint mondta – szeretne magához ölelni „különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és a más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába” haladnak.

A katolikus egyházfő ezt követően köszönetet mondott I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkának, továbbá a megjelent püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, valamint valamennyi hívőnek, továbbá a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőinek, megvalósítóinak. „Amikor újfent hálámat fejezem ki az engem fogadó állami és vallási vezetőknek, szeretném kimondani: köszönöm nektek, Magyarország népe” – mondta.

„Áldásom innen, ebből a nagy városból szeretne mindenkit elérni, főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket” – fogalmazott. Ferenc pápa – az utolsó szavakat magyarul mondva – úgy zárta imádságát: „veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!”

A szentmise a pápai és a magyar Himnusz, a Boldogasszony anyánk, majd a kongresszus himnuszának eléneklésével fejeződött be.

Ez is érdekelhet

Leó pápa a szuperhatalmakról és a mesterséges intelligenciáról is szólt pünkösdkor
EgyházVilág
A mesterséges intelligenciát az emberiség szolgálatába kell állítani ahelyett, hogy kevesek hatalmi eszköze legyen XIV. Leó pápa első enciklikája szerint, amelyet a Vatikán pünkösdhétfőn hozott nyilvánosságra.
Csíksomlyói búcsú - "történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk és újraépítsük a jövőnket"
EgyházKultúraEgyházSzabadidő
Az a történelmi feladat áll előttünk, hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újraépítsük a jövőnket - mondta a zarándokoknak szentbeszédében Székely János szombathelyi megyéspüspök.
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra
EgyházKultúraSzabadidő
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére szombaton mintegy háromszázezer zarándokot várnak. A fogadásukra készülve a helyi hatóságok pénteken medvehajtást is tartottak a helyszínen.
Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.