Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 34921 - 34940 | ÖSSZESEN: 43652 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Nyomozás indult egy 52 éves férfi ellen többek között kábítószer-kereskedelem, orgazdaság, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt.
Cikk
Összefogtak a Miskolcért tenni akaró, közösségfejlesztésért dolgozó civilek. Az együttműködést szerdától már úgynevezett „részvételi munkacsoportban” is folytatják. Ekkor tartotta alakuló ülését a csoport, amelynek célja, hogy a civil szféra és a lakosság is bekapcsolódhasson a döntéshozó folyamatokba és ötleteikkel gyarapítsák a várost.
Cikk
Hackertámadás érte Joe Biden volt amerikai alelnöknek, a demokrata párt elnökjelölt-várományosának Twitter-fiókját egy kiterjedt Bitcoin-csalásnak tűnő manőver keretében, több más neves politikus, híresség és technológiai óriáscégek vezetőinek nagy látogatottságú Twitter-fiókjával egyetemben – jelentették amerikai médiumok.
Cikk
A TrollFociról megismert Németh András sportereklyéket árverez el, mások levendulaszüretet szerveztek a kazincbarcikai, 8 hónapos Zsombi megsegítéséért. Harc az idővel: a világ legdrágább gyógyszerére gyűjt a Burinda család.
Cikk
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala a COVID-19 fertőzés továbbterjedésének megakadályozása, illetve a fokozottan veszélyeztetettek védelme érdekében az Országos Tisztifőorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által a higiénés, óvó-védő és lakossági magatartási szabályok betartásáról kiadott felhívást küldte a településeknek.
Cikk
Munkahelyeket is teremt a most elkészült új szárny.
Cikk
Továbbra is kötelező a száj és orr eltakarása a közösségi közlekedésben - írja közlemlényében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.
Cikk
Az egyik felsőzsolcai pékségbe tört be az a férfi, akinek az azonosításához a nyomozók a lakosság segítségét kérik.
Cikk
Az eset még a múlt héten történt, a fertőzött egy diák munkavállaló, a vele érintkezett munkatársakat a Macropoliszból otthoni karanténba küldték.
Cikk
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy az augusztus 20-i ünnepségek elmaradnak, idén nem is pótolják be. Szerinte ez indokolt, mert a tömeges rendezvények hordozzák magukban a legnagyobb veszélyt.
Cikk
Szentmisével és az életéről szóló előadással emlékeznek vasárnap Nagy Lajos király legifjabb leányára, Szent Hedvigre, aki apja halála után a lengyel trónt örökölte. Már életében szentként tisztelték, mivel sokat tett a litvánok keresztény hitre térítéséért. A magyar királylány és a lengyel királynő mindkét nép szívébe belopta magát, hiszen rövid élete alatt a megértő szeretet lángját vitte magával lengyel földre, ami idővel hatalmas tűzzé lobbant.
Cikk
Csütörtökre tizenhat fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban, Borsod-Abaúj-Zemplénben öt beteget találtak. Újabb elhunyt viszont mára sincsen.
Cikk
Évtizedes problémát oldanak meg Perecesen, a Finkey utcában, ahol a teljes ivóvízvezetéket kicserélik.
Cikk
A TeatRom címmel rendeznek színházi fesztivált Borsod-Abaúj-Zemplén megye több, romák lakta településén augusztus 15. és 23. között.
Cikk
A heves esőzések miatt lépett fel a probléma.
Cikk
A minisztérium közzétette azon iskolák listáját, ahol iskolaőrök dolgoznak szeptembertől.
Cikk
Születési támogatással ösztönözné a fiatalok gyermekvállalási kedvét az önkormányzat. A miskolci szülők az idei évtől egy új, egyszeri támogatást igényelhetnek. A kérelem a gyermek megszületését követő százhúsz napon belül nyújtható be. Az általunk megkérdezett szociológus szerint a születésszám növekedéshez az anyagi támogatáson kívül a munkahelyek rugalmasságára is szükség lenne.
Cikk
A munkálatok miatt átmenetileg máshol lehet majd jegyet, vagy bérletet venni - írja az MVK Zrt.
Cikk
Továbbra is be kell tartani a korlátozó intézkedéseket.
Cikk
Hangulatos fények, kellemes zene, fantasztikus illatok és jóízű beszélgetések töltötték meg a Diósgyőri vár melletti Vásárteret az első GasztroPLACC Extra rendezvényen. Az új helyszínre is sokan kilátogattak a gasztronómia szerelmesei közül, hogy élvezzék a környék élvonalbeli éttermeinek street food alkotásait és a helyi borászok kiváló nedűit. Pénteken folytatódik az ízutazás, Miskolc legjobb ízei ismét a Vásártéren várják azokat, akik kulináris örömökre és könnyed kikapcsolódásra vágynak, történelmi környezetben.