Ugrás a tartalomra

Egyszeri támogatás a miskolci szülőknek

Létrehozva
Születési támogatással ösztönözné a fiatalok gyermekvállalási kedvét az önkormányzat. A miskolci szülők az idei évtől egy új, egyszeri támogatást igényelhetnek. A kérelem a gyermek megszületését követő százhúsz napon belül nyújtható be. Az általunk megkérdezett szociológus szerint a születésszám növekedéshez az anyagi támogatáson kívül a munkahelyek rugalmasságára is szükség lenne.
Kép

Csorba Renátának a gyermekvállalás egyik legfontosabb feltétele az anyagi háttér volt, a másik pedig a megfelelő munkahely. – Elvileg vissza tudok menni két és fél vagy három év után a munkába. Ez is szempont volt, hogy egy olyan munkahelyről tudok elmenni, ahol remélhetőleg visszavárnak.

Remélhetőleg, sokan viszont ennyiben sem bízhatnak. Az általunk megkérdezett szociológus szerint Magyarországon visszatartó erőt jelentenek a munkahelyek. Mind a részmunkaidő, mind a rugalmas munkaidő tekintetében Nyugat-Európához vagy Skandináviához képest lemaradásban van az ország. Ez is hozzájárul a népesség folyamatos csökkenéséhez, Miskolcon is.

Az elmúlt negyven évben nagyjából a népesség huszonöt százalékát elveszítette a város. Pedig 1980-ig dinamikusan nőtt a népesség száma. Egy akkori, A mi városunk Miskolc című filmben a következő hallható: „Városunkban a születési arányszám jobb, mint az országos. Az elmúlt évben háromezer újszülött iratkozott fel polgáraink közé.” Azóta ez a szám évről évre csökken. 2010 óta évente körülbelül 1400-an születnek a megyeszékhelyen, és 2300 a halálozások száma. Így évente átlagosan 900-1000 fővel csökken a lakosság a városban.

1980-ban éltek a legtöbben Miskolcon, szám szerint 208 ezren. Azóta viszont csökken a népesség. 2019-es adatok szerint most körülbelül 154 ezren laknak a városban.

A fiatal párok gyermekvállalási kedvét a kormány 2010 óta igyekszik ösztönözni. A családvédelmi akcióterv, a babaváró támogatás, a családi otthonteremtési kedvezmény, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása csak néhány példa azok közül az intézkedések közül, amit bevezettek. De jövő júliustól emelkedik a csecsemőgondozási díj is, így aki gyermeket vállal, a szülés utáni első fél évben többet keres majd, mint amikor dolgozott.

Az intézkedéseknek már lehet érezni a hatását, de Mihályi Helga szerint a növekedés még mindig nem elegendő. – Erre van egy mutatószám, amit úgy hívnak, teljes termékenységi arányszám. Ez megmutatja, hogy egy családnak vagy egy nőnek hány gyereke van. 2,1-nek kell lennie ahhoz, hogy ne csökkenjen a népesség. A 80-as évekig a kétgyerekes családmodell vezetett a népesség növekedéséhez – mondta a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének mesteroktatója.

Azóta ez a mutatószám bőven kettő alatt van. A miskolciak gyermekvállalási kedvét januártól az önkormányzat is ösztönözné. – Ez tulajdonképpen egyfajta gesztus, amelynek célja, hogy erősítse a miskolci családok gyermekvállalási kedvét. Egyszeri 20 ezer forintos támogatásról van szó, amelyet 120 napig lehet igényelni a gyermek születése után – tájékoztatott Petruskó Norbert, a Miskolci Polgármesteri Hivatal szóvivője.

A támogatás iránti kérelmet a hivatal ügyfélszolgálati irodáiban személyesen vagy postai úton, illetve ügyfélkapun keresztül elektronikusan is be lehet nyújtani. További információk a témában a miskolc.hu holnapon olvashatók.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.