Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 37681 - 37700 | ÖSSZESEN: 43664 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A Mirehu munkatársai a szlovákiai Szepsibe utaztak, ahol már öt éve így gyűjtik a szemetet. A Mirehu ügyvezetője elmondta: A rendszer kialakítására elsősorban a belvárosban lenne nagy szükség. Ennek köszönhetően ugyanis tisztább lenne a környezet és kevesebb helyet foglalnának el a kukák.
Cikk
Idén is élőben követhető a gemenci fekete gólyák élete, melyek Afrikából visszatérve várhatóan napokon belül elfoglalják az ártéri erdőben bekamerázott fészküket.
Cikk
Semmilyen tünetet nem mutattak a Dél-pesti Centrumkórházban két hétig karanténban tartott magyarok, a Covid-19 koronavírus által okozott fertőzöttség nem igazolódott, így hazamehettek - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn.
Cikk
Ötpróbában szerzett bajnoki aranyérmet Nemes Rita.
Cikk
A Vadasparkban a kiviteli tervek szerint kezdődhet a felújítás, a terveken nem lehet változtatni. Azoknál a projekteknél viszont, amelyeket már a mostani városvezetés indít, kikérik a lakosság véleményét is, ahogy ezt a kampányban Veres Pál polgármester megígérte.
Cikk
A kültéri avarégetés visszaszorítása, megfelelő tüzelőanyagok használata és a monitoring rendszer kiépítése a célja annak a HungAIRy Life projektnek, amely 2019-ben indult el Miskolcon. A város levegőminőségének javításáról és a projekt jövőbeni feladatairól tartott előadást Nagy Dezső, a Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi referense a Kocsonyafesztivál Zöld Sátrában.
Cikk
A „nagy nap” tavaly csaknem 64 ezer pár életében jött el a KSH statisztikája szerint, erre utoljára 30 éve volt példa. De mi tart össze két embert élete végéig? A házastársi „párbajokon” hogyan tudunk túllendülni? Megváltozik a kapcsolat dinamikája, ha jön a baba?
Cikk
A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 19. fordulójának rangadójának az NKE-FCSM Csata fogadta az Aluinvent DVTK együttesét. Hiába nyert meg három negyedet is Cziczás László együttese, az nem volt elég a győzelemhez, amelynek a hazaiak örülhettek. A fővárosi csapat 77-73-ra nyerte meg a találkozót.
Cikk
Igazi hősök is voltak a Kocsonyafesztivál résztvevői között: ők 135-en a vérüket adva segítettek azokon, akik a gyógyulásért küzdenek. Ezzel az elmúlt évek rekordját hozta a mostani kétnapos miskolci véradás, amelyet a Magyar Vöröskereszt szervezett, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai támogatása mellett.
Cikk
Drozsnyik István képzőművész felajánlással kereste meg Varga Andrea alpolgármestert: turisztikai látványosságként betekintést nyújt saját műtermébe és kertjébe, ahol több mint hetven, vasból készült műalkotás található 1400 négyzetméteren.
Cikk
A Népkerti Vigadó adott helyet a megyei iparkamara és az Első Miskolci Lions Klub közös báljának. A rendezvény bevételét jótékony célra ajánlották fel.
Cikk
A Toyota japán járműgyártó újraindítja négy kínai gyárából háromban a termelést a jövő héten - közölte a japán járműgyártó.
Cikk
A Szolnok eseménydús mérkőzésen egy góllal bizonyult jobbnak a vendég Miskolcnál szombaton a férfi vízilabda ob I-ben.
Cikk
Amikor egy-egy bevásárlókörút alkalmával betértem a Batóról elnevezett üzletházba, sokáig azt hittem, hogy annak névadója, tulajdonosa, üzemeltetője lehet. Még az is megfordult a fejemben, hogy egy névösszevonásból eredő mozaikszóval van dolgom, de arra sosem gondoltam volna, hogy az elnevezés egy olyan férfit takar, akinek a ma álló épülethez vajmi kevés köze van. Bár ha a Bató családot körülvevő legendákat vesszük alapul, ez a kijelentés nem feltétlenül állja meg a helyét.
Cikk
Egy teljeskörű ellátást nyújtó, több mint 13 ezer négyzetméteres szív- és érrendszeri központot alakíthatnak ki Miskolcon – erősítette meg Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója.
Cikk
Elvegyültünk szombat délután a tömegben, hogy egyrészt magunkba szívjuk a pompás illatok mellett a program hangulatát, másrészt, hogy megtudjuk, ki mit szeret a miskolci Kocsonyafesztiválon. De jártunk véradáson és a Zöld Sátorban is.
Cikk
A DVTK hazai pályán Mirko Ivanovski újabb góljval már az első félóra végén vezetést szerzetet szerzett a Paks ellen.
Cikk
A NASA bejelentette, hogy a jövő hónapban új űrhajósokat fog felvenni a Holdra és a Marsra irányuló jövőbeli küldetéseire. Az űrügynökség publikus hirdetésben keresi a tettre kész asztronauta jelölteket, így bárki jelentkezhet, aki megfelel az előkövetelményeknek.

Cikk
A Miskolci Kocsonyafesztivál második napján, szombaton, mondhatjuk fő műsoridőben lép fel a Bagossy Brothers Company. Viszonylag friss repertoárral készülnek a srácok, árulta el Tatár Attila, a zenekar gitárosa. Interjú.
Cikk
Hét év után visszatér szülővárosába, Miskolcra a Kocsonyafesztivál. Idén február 14-től 16-ig, három napon át újra minden a kocsonyáról és az abban pislogó békáról szól majd a főutcán és környékén, felelevenítve a ma már szerte az országban jól ismert miskolci legendát. A hazatérő fesztiválról Veres Pál polgármestert kérdeztük.