Ugrás a tartalomra

Különleges verseléssel köszöntötte Miskolc a költészet napját

Létrehozva
Közös verseléssel köszöntötték a miskolciak április 11-ét, a magyar költészet napját. József Attila Óda című versét 95-en verselték el egy videóban, úgy, hogy minden sort más-más helybéli mondott fel. A Miskolc Televízió ötletét sokan támogatták.

A videóban a szerkesztőség munkatársai mellett elsősorban civilek; tanárok, diákok, táncosok, informatikusok, sportolók, zenészek szerepelnek, de a városi televízió felkérésére egy sor erejéig megjelenik a klipben Veres Pál, Miskolc polgármestere, Jose Luque, a DVTK egykori csapatkapitánya és többi közt Aranyosi Péter humorista is.

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. A Miskolc Televízió ebben az évben is szeretett volna megemlékezni az évfordulóról. A koronavírus kapcsán elrendelt korlátozások miatt azonban idén az ünnepi műsor elmaradt. Ekkor találta ki a szerkesztőség egyik munkatársa, Merecicki-Kiss Judit, hogy ezúttal egy különleges klippel köszöntsék a magyar költészet napját. A klip valóban különlegesre sikerült, az eredményt mindenki megtekintheti a Minap Online közösségi oldalán.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.