Keresés
TALÁLATOK: 40981 - 41000 | ÖSSZESEN: 42698 darab
Cikk
2019. május 3., péntek – 08:22
Egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze a Sütő János és a Futó utca kereszteződésében péntek reggel 7 óra előtt. A forgalmat még 8 után is rendőr irányította.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 19:00
A Lufthansa Technik gigaberuházása Miskolc gazdasági életének szerves része lett. Ezt jelzi a cég Andrássy Gyula Középiskolában tartott munkavállalói toborzója – erről beszélt Soós Attila tájékoztatóján. Tények igazolják tehát a város költségvetési vitájában elhangzott kijelentést, miszerint „szárnyal Miskolc gazdasága” – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője. – A helyi gazdasági élet szereplői, dinamikusan növekedő árbevételeik után, egyre több adót fizetnek a helyi közösség, azaz Miskolc számára – mondta.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 18:40
Egyhetes rendezvénysorozattal ünnepli 25 éves jubileumi fennállását a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének Hajléktalanokat Gondozó Központja.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 17:08
Tizenkét produkció került be az „Imádok élni” ki mit tud? - döntőjébe. A Művészetek Házában zsúfolásig megtelt a színházterem, a széksorokat teljesen megtöltötték a verseny résztvevői és a nekik drukkoló közönség.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 14:56
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál az „Otthonunk Miskolc” program keretében minden évben helyi alkotók munkáit mutatja be. Immár hagyománnyá vált, hogy ezek közül a filmek közül Miskolc Város Napján is ingyenes vetítés keretében mutatnak be alkotásokat.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 14:04
A nyolcadik osztályos diákok 96,5 százaléka felvételt nyert valamilyen középfokú oktatási intézménybe – közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 13:21
Május 5-én, vasárnap a Miskolci Állatkert és Kultúrpark is megünnepli az európai medvenapot.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 13:14
Már mindenki megkapta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet – közölte a hivatal szóvivője csütörtökön az M1-en és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 13:09
Az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Magyar Autóklub által meghirdetett „Ki a mester két keréken?” kerékpáros vetélkedősorozat Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fordulóját rendezték meg Miskolcon.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 12:28
Itt az új nyári, vízi őrület:
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 12:17
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség csalás vétsége és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy 43 éves budapesti férfival szemben.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 11:46
Hétvégére viharos széllel novemberi időt hoz a májusi hidegfront.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 11:26
A biztonsági helyzetre való tekintettel a főváros érseke úgy döntött, hogy nem tartanak miséket vasárnap Srí Lankán – közölte csütörtökön Edmund Tillakaratne atya, a colombói katolikus egyházmegye szóvivője.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 11:07
Közép-ázsiai gímszarvasokkal 2016. óta találkozhatnak a Miskolci Állatkert látogatói. Az azóta itt élő tehenek most társat kaptak egy fiatal bika személyében, így az állatkert munkatársain bíznak benne, hogy egy év múlva már borjút is köszönthetnek a világ egyik legritkább szarvasainál.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 11:00
A rendőrök a helyszín közelében hamar elfogták azokat a fiatal férfiakat, akiket kifosztással gyanúsít a hatóság.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 10:55
Május 5-én, vasárnap 07:00-15:00 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek. Az első pótlóbusz Tiszai pályaudvarról 07:10-kor, az utolsó 14:50-kor indul.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 10:49
Május 4-én, szombaton 15:00 és 21:00 óra között a DVTK – MOL Vidi FC mérkőzés napján ismét térítésmentesen utazhatnak az 1-es autóbuszon és az 1-es villamoson az érvényes szurkolói jeggyel vagy bérlettel rendelkező Diósgyőr drukkerek – tájékoztatta portálunkat az MVK Zrt..
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 10:31
Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök május 13-án találkoznak Washingtonban.
Cikk
2019. május 2., csütörtök – 07:25
B. Tóth Erika: Út a reményhez című riportkönyve sorsokat mutat be.
Cikk
2019. május 1., szerda – 18:59
Ennyi babakocsit, apuka vállán ücsörgő gyereket ritkán látni egy rendezvényen – családokkal, anyukákkal és párjukkal, nagyszülőkkel és unokákkal telt meg május 1-jén a Népkert. A városi majálison a polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a miskolciak a jól végzett munkájukat ünneplik ma.