Keresés
TALÁLATOK: 41221 - 41240 | ÖSSZESEN: 42308 darab
Cikk
2019. március 19., kedd – 12:21
Több mint nyolc éven át tartó fényűzés után véget érhet Vajna Timi meseszerű élete: Andy Vajna özvegyének hamarosan ki kell költöznie a bérelt budai villából, luxusautóját pedig már elvették tőle.
Cikk
2019. március 19., kedd – 11:42
Idén március 30-án lesz a WWF Föld Órája, azonban fontos, hogy környezetünkkel ne csak ezen a napon, ebben az egy órában törődjünk.
Cikk
2019. március 19., kedd – 11:35
Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
Cikk
2019. március 19., kedd – 11:26
Névtelen bombafenyegetés miatt hétfőn át kellett vizsgálni a moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját - közölte kedden az Interfax hírügynökség jól informált forrásra hivatkozva.
Cikk
2019. március 19., kedd – 10:57
Bosszút fogadott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért.
Cikk
2019. március 19., kedd – 10:56
Két nagy fenyőfát ültettek el két különböző helyszínen kedden, hogy télen majd mindkettő karácsonyfa legyen. Kovácsné Budai Mária önkormányzati képviselő elmondta, ezeken kívül még úgynevezett gyorsan növő fákat is ültetnek majd egy játszótérre, hogy a kánikulában árnyat adjanak.
Cikk
2019. március 19., kedd – 10:46
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 18:19
Negyedik éve ünnepli együtt, közös hangversennyel a katowicei Vojciech Kilar Zeneművészeti Líceum és a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium március 23-át, a lengyel-magyar barátság napját. Hétfő délután 5 órától a Zenepalota adott otthont a testvériskolák találkozójának.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 17:40
Március 17-én rendezték diák A-B-C és serdülő korcsoportban a Budaörs Judo Kupát Budaörsön.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 17:36
A junior korosztályos judo országos bajnokságon szép miskolci siker született.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 17:15
Fél év rejtőzködés után előbújt a Miskolci Állatkert legfiatalabb erszényese. A Bennett Kenguru kölyök október végén születhetett, de a pontos dátumot csak találgatni lehet. A látogatók örömére az állat egyre többször bújik elő az erszény melegéből. A kicsi születésével az ausztrál kiscsalád ötfősre nőtt.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 17:00
Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró - közölte a család az MTI-vel.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 14:48
2015 óta közös hangversennyel ünnepli meg a lengyel-magyar barátság napját a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és katowicei partneriskolája, a Vojciech Kilar Zeneművészeti Líceum. A két intézmény között azóta testvériskolai kapcsolat alakult ki, melyet évente ismétlődő találkozásokkal, közös hangversenyekkel, programokkal ápolnak: március 17. és 18. között Miskolcra látogatott a líceum 50 fős delegációja.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 11:16
Az Agrárminisztérium az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban rendezett ünnepséget. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. több munkatársa is elismerést vehetett át Nagy István agárminisztertől.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 11:13
Ingyenes jogsegélyszolgálat és alternatív vitarendezés
Cikk
2019. március 18., hétfő – 11:07
Negyven kilogramm műanyag zacskót találtak egy bálna gyomrában, melynek tetemét a Fülöp-szigeteken mosta partra a tenger - számolt be róla a The Guardian online kiadása hétfőn.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 10:54
Az evezős Gosztonyi László Péter révén magyar sportolót is elismerésben részesít a Nemzetközi Fair Play Bizottság.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 10:49
Elkezdődött a kullancsszezon; az apró paraziták súlyos betegségek okozói lehetnek - hívták fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna vasárnap esti Híradójában.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 10:39
Áradnak a folyók az Egyesült Államok középnyugati államaiban, több települést már kiürítettek, Missouri államban a kormányzó rendkívüli állapotot hirdetett.
Cikk
2019. március 18., hétfő – 10:19
Az amerikai közlekedési tárca vizsgálatot rendelt el vasárnap a szövetségi légügyi hatóságnál (FAA) a Boeing kifogásolt típusainak engedélyezése ügyében - jelentette vasárnap este internetes oldalán a The Wall Street Journal.